Nemrég felmerült, hogy segítene nektek, ha összeállítanék egy ötletadó listát, amin nálunk elérhető, karácsonyi ajándéknak is megfelelő hulladékmentes tárgyak szerepelnek.

Az alábbi ötletadó lista abban segíthet, ha tárgyat szükséges ajándékoznod, akkor is tarthasd magad ahhoz, ami fontos neked. Ha valóban hasznos, használható hulladékmentes karácsonyi ajándékot adsz át a szeretteidnek, az egyúttal nagyszerű lehetőség arra is, hogy elkezdjetek a zero waste életmódról beszélgetni.

Egyik kedves vásárlónkat, Vandát idézve, a hulladékmentes ajándékozás abban is segíthet, hogy az addig ellenállónak tűnő embereket elindítsa a hulladékcsökkentés útján: „A két vászonzsákot pedig Öcsém azóta úgy hívja, hogy a “bulizacskók”, ki se teszi a lábát nélkülük, azóta részéről nem gyarapodott a műanyag zacskók száma itthon, kifejezetten szereti, mikor megkérdezik a boltban, hogy mégis miért használja, hát ilyet még sose láttak.. és lelkesen elmagyarázza. 🙂
Vele egyébként nagy háborúkat vívtunk hulladékcsökkentés terén és sehogy nem tudtam rávenni arra, hogy hagyjon fel a műanyag zacskókkal. Végül ez a megoldás, hogy ajándékba kapta őket és csinos külleműek, mégis ráterelte erre az útra. 🙂 ”

 

Nézzük az ötletadó hulladékmentes karácsonyi ajándékok listáját!

 

1.) Bárkinek: fém, vagy üveg kulacs
Bárkinek jól jöhet, szinte életkortól függetlenül, általános iskolába járó diákok is előszeretettel használják, amin sokat segít a szép dizájn is.
Miért hulladékmentes? Mert a használatával rengeteg eldobható palackot lehet megspórolni, az üveg, illetve a fém pedig 100% újrahasznosítható.
Tartasz az üvegtől? Akkor válassz rozsdamentes acélból készült, bevonat nélküli fém kulacsot, vagy termoszt.

kulacs töltés vízzel

 Ide kattintva találod a kulacsokat, termoszokat

 

2.) Állatbarátoknak: mosható szöszkefe, mancsápoló krém és szappan fürdetéshez
Ha az ajándékozottad kedvencei beltérben élnek, a kézzel készült, természetes és fenntartható alapanyagokból készült tartós, hulladékmentes alternatívát nyújtó kefe hasznos ajándék lehet a számára.
A gumisörték használat közben az elektrosztatikus töltésnek köszönhetően egyenesen vonzzák az állati szőröket, az emberi hajat, a port és a korpát is, ezért használatával gyorsan és könnyedén lehet megtisztítani a kárpitot, a szőnyeget, a bútorok huzatát, vagy épp a saját ruhánkat. A tisztítása egyszerű, kézzel is el lehet távolítani róla az összegyűjtött szőröket, de azok könnyen leöblíthetőek vízzel is.

A mancsápoló krémmel és a háziállatoknak való szappannal vegyszermentes kozmetikumokkal ápolhatja kedvenceit.

mancsápoló krém és háziállatoknak való szappan

 Ide kattintva találod a kis kedvenceknek való szappant

 

3.) Fa fésű és hajkefe
Hulladékmentes alternatívát kínálnak, mivel 100%-ban komposztálhatóak, még a hajkefék sem tartalmaznak műanyagot, csak természetes sörtéket és fát. A fából készült fésűk nem töltik fel a hajat, és gyengédebbek a fejbőrhöz, mint a szintetikus fésűk. A hajkefék hatékonyan segítenek megtisztítani a hajat, mivel az egészen apró szöszöket, szennyeződéseket is összeszedik, miközben a fejbőrt kellemesen masszírozzák a sörték, ami hozzájárul a haj növekedéséhez a vérkeringés stimulálásának köszönhetően.

zero waste fa hajkefék

Ide kattintva találod a hajkeféket és fésűket a hajápolási termékekkel együtt

 

4.) A mindennapi smink lemosásához: arctisztító korongok
A smink eltávolításához és az arcbőr megtisztításához egyaránt használható mosható textil korongokat tartalmazó táska tökéletes hulladékmentes alternatívája az eldobható vattáknak. Az ajándékozott így nem csak hulladékmentes ajándékot kap, nem kell többé vattára sem költenie. 😉 A hidegen sajtolt olaj csak extra mellé, amivel könnyedén leszedheti a sminket, miközben ápolja is bőrét. Melyiket választod?: édesmandula- , jojoba- , szőlőmagolaj bőrápoláshoz.

arctisztító sminklemosó korongok vatta helyett

 Ide kattintva találod az arctisztító korongokat

 


5.) Írómániásoknak: fatoll

A hazai fából készült kézműves toll kényelmesen helyezkedik a kézbe, kellemes a fogása és élettartama végén még komposztálható is. A tollbetét pedig cserélhető, és szelektíven gyűjthető, találsz belőle kéket, feketét, zöldet és pirosat is.

fa toll cserélhető tollbetéttel

 Ide kattintva találod a fatollat

 


6.) Sokat utazó szendvicsimádóknak: méhviaszos kendők

A méhviaszos kendő frissen tartja az ételt, így az egyszer használatos folpack, alufólia, és szalvéta hulladékmentes alternatívájaként használható. A szendvics mellett csomagolhat bele zöldséget, gyümölcsöt, sajtot, pékárut, rágcsát, de otthon is hasznát láthatja az edények, poharak lefedéséhez.
Mosható, sokszor használható 100% természetes alternatíva, ami élettartama végén komposztálható.

méhviaszos kendőbe csomagolás

Ide kattintva találod a közepes méretű méhviaszos kendőket

 


7.) Utazóknak: fém szappantartó

Bárkinek jól jöhet, aki gyakran utazik, kirándul, vagy akár csak uszodába, sportolni jár. Könnyen tisztítható, zárható és pillekönnyű.

fém szappantartó utazáshoz

Ide kattintva találod a fém szappantartót

 


8.) Konyhai segítség: a természetes sörtéjű, fa mosogatókefék, és a luffa szivacs

Oké, ez nem egy tipikus bárkinek adható ajándék, szerintem ezt csak akkor válaszd, ha tudod, hogy az ajándékozottad szeret hasznos konyhai kiegészítőket kapni. Én például ilyen vagyok, ha már tárgy, akkor legyen használható, és mivel szeretek sütni-főzni, a konyhában sürgölődni, az ezt segítő eszközöknek nagyon tudok örülni.

Viszont ebben is van egy határ, mert könnyen átcsaphat abba, hogy elkezdenek felhalmozódni olyan eszközök, amikből nincs szükség többre, vagy egyszerűen csak felesleges a specializált kellék, mert sokkal egyszerűbben is megoldható nélküle az élet.

A fából, természetes sörtékből készült mosogatókefék élettartamuk végén komposztálhatóak. Ha az ajándékozottad bőre hajlamos az ekcémára, kitörő örömmel fogadhatja a nyéllel ellátott mosogatókefét (mivel így alig érintkezik majd a bőre a mosogatószeres vízzel), a mosogatáshoz azonban bőven elegendő önmagában a kefe feje is.

Kisebb poharak elmosogatásához érdemes üvegmosó kefével, hosszabb üvegekhez tejesüveg-mosókefével is számolni. Ha tudod az ajándékozottról, hogy nem szeret kefével mosogatni, akkor a megszokott mosogatószivacsra sokkal jobban hasonló luffa szivaccsal nagyobb sikerrel járhatsz.
A folyékony mosószerek szilárd változataként használható, rendkívül sokoldalú környezetbarát alternatíva pedig a Marseille szappan.

mosogatás hulladékmentes környezetbarát eszközökkel

Ide kattintva találsz mindent mosogatáshoz

 


9.) Az örök kedvenc, amiből szinte sosincs elég: a vászontáska

Az ajándéko(ka)t csomagolhatod eleve egy zsinórral összehúzható vászontáskába, így már a csomagolással sem kell bajlódnod, viszont akkor legyen maga a zsák is az ajándék része. 😉 Önmagában ajándékként is bárkinek adható, hiszen ez az, ami mindenkinek jól jöhet.
A használatát nem szükséges túlbonyolítani, csak be kell tenni a táskába, majd előkapni, amikor épp szükség van rá – így nem lesz több „jaj, már megint otthon felejtettem a szatyrot” szituáció. 

környezettudatos ajándékcsomagolás vászonzsákba hulladékmentesen

Ide kattintva találsz vászonzsákot

 


10.) Bárkinek: szappan

Kézmosáshoz, fürdéshez is egyaránt használhatóak a tömbszappanok, és a közhiedelemmel ellentétben, legalább annyira higiénikus az alkalmazásuk, mint a folyékony szappanoké. Jelentősen kevesebb hulladékkal jár a használatuk, a megfelelő szappanok pedig még a bőr állapotán is segíthetnek.
Így például a levendulás shea vaj szappan szinte mindenkinek jó lehet. Ha zsíros, gyulladásra hajlamos a bőr, válassz teafás szappant, ha pattanásos körömvirágos szappant vagy fekete szappant, ha érzékeny, az olívaolajos szappant javaslom, vagy kifejezetten arctisztításhoz megfelelőt a problémás, aknés és zsíros bőrhöz.

A tömbszappanok mellett nagyszerű ajándék lehet még a szilárd tusfürdő is: férfiaknak inkább a rozmaring-pacsuli, míg hölgyeknek a narancs-menta illatú változatot javaslom. A szilárd tusfürdő olyan, mint egy környezet- és bőrbarát koncentrált folyékony tusfürdő. Vízzel érintkezve dús habja lesz, ricinusolaj tartalmának köszönhetően pedig finoman ápolja a bőrt.

tusfürdő helyett szappan

Ide kattintva találod a szappanokat

 


11.) Férfiaknak: borotválkozást segítő eszközök (biztonsági fém borotva, állvány, szakállkefe, szakáll és bajusz ápoló balzsam)

A biztonsági fém borotva egyszeri beruházást igényel, ám egy életre szól és a használata is kevesebb kiadással jár. Nőknek is megfelelő ajándék lehet, használata nagyon egyszerű, hogy korábbi vásárlóink visszajelzését idézzem: „Nagyon elégedett vagyok a borotvával. Néhány alkalom kellett ahhoz, hogy megszokjam a használatát. A kivitelezése gyönyörű, impozáns. Lábon, hónaljon és bikinivonalon is jól működik.” – Anett.
„Ami a legjobban tetszik benne, hogy steril, nem pattogzik ki a bőröm tőle, nincs az az égető, viszkető érzés, szóval szeressem. 🙂 Ja és nem vágtam meg sehol magam, pedig rapid üzemmódban használtam. 😀 ” – Vanda. 

hulladékmentes borotválkozás
arclemosó mandulaolaj

Ide kattintva találod az összes kozmetikumot

 


13.) Bárkinek, de különösen a kellemes illatokat, jó hangulatot kedvelőknek: illóolajok

Az illóolajok használati lehetőségei meglehetősen széles körűek, segíthetnek az ellazulásban, a felélénkülésben, de akár egy betegségből való kilábalásban is. Az egyes illóolajok termékleírásainál részletes segítséget, konkrét recepteket kaphatsz ahhoz, hogy melyiket érdemes választanod.

Karácsony közeledtével a személyes kedvencem a karácsony varázsa illóolajkeverék, a hét bármely napját feldobja a narancs illó, takarításhoz a citrom vagy a fodormenta a kedvencem. Ha antibakterális hatást is szeretnék, a teafát veszem elő, megfázásos időszakokban pedig az eukaliptusz, valamint a légzéskönnyítő illóolajkeverék van segítségemre. Ó és persze a levendula illóolajról sem feledkezhetek meg, amit relaxáláshoz, elalváshoz, de szúnyogok ellen is gyakran bevetem.

antibakteriális csodaszer a természet patikájából: teafa illóolaj

Ide kattintva találod a Karácsony varázsa illóolajat

 


14.) A főzés szerelmeseinek: zöldség- és gyümölcstiszító kefe, illetve Zero waste konyha c. könyv

A csinos, hosszú élettartamú, de 100%-ban természetes összetevőket tartalmazó zöldség- és gyümölcstisztító kefével azt érdemes meglepned, aki előszeretettel sürög-forog a konyhában. Vásárlónk, Ilona visszajelzése a használatáról: “Jó ideje vágyam volt egy ilyen kefe. Vegaként sokat használjuk. Sokkal kevesebb megy így kárba a zöldségekből. Mikor pucolót használtunk, a leeső részek kidobása pocsékolásnak tűnt.

A Zero waste konyha könyv pedig messze-messze több, mint egy szakácskönyv! A könyv előszavát én írtam, idézek belőle, hogy tudd mire számíthad az ajándékozottad, ha ezt kapja tőled: “Kocsis Dóri szakácskönyvnek álcázott szemléletformáló kötete számos AHA-élménnyel szolgálhat mindannyiunk számára. Ha két szóban kellene összefoglalnom részedre kedves olvasó, hogy mire számíts a könyv olvasása során, azt mondanám: holisztikus élményre. Az útmutató receptek mellett Dóri tudatos szintre emeli az étkezés ökológiai, egészségügyi, etikai és gazdasági összefüggéseit úgy, hogy mindeközben a hétköznapok realitásának talaján marad, és meghagyja számodra a választás szabadságát.”

Kocsis Dóra Zero waste konyha könyv

Ide kattintva találod a Zero waste konyha könyvet

 

 

15.) A komposztálás szerelmeseinek: konyhai zöldhulladék tároló és Bokashi komposztáló
Számtalan olyan visszajelzést hallottam már, hogy azoknál, akiknél a kertben volt lehetőség a komposztálásra, vitatéma volt, hogy mibe gyűjtsék átmenetileg a konyhában azokat a hulladékokat, amiket nem vittek ki azonnal a komposztálóba. Műanyag szatyrok, szimplán a pulton, műanyag vödörben, régi lábasban… Kinek mi volt megfelelő, ám míg egyik félnek nem tetszett, hogy csúnya, vagy könnyen belepik a muslicák a szabadon hagyott anyagokat, addig a másik csak a praktikus részét nézte és végül nézeteltérések támadtak.
Rengeteg háztartásban oldotta már fel ezt az ellentétet a konyhai zöldhulladék tároló alkalmazása, hiszen mutatós és praktikus egyszerre, ráadásul szagszűrővel is ellátott.

Amennyiben az ajándékozottad egy kert nélküli lakásban él, és emiatt nem tud (pedig szeretne) komposztálni, akkor neki tökéletes megoldást nyújthat erre a Bokashi komposztáló. Ezzel a konyhai komposztálóval az otthon keletkezett hulladékokat szagtalanul előkomposztálhatja akár az étkezőasztal alatt is.

bokashi beltéri konyhai komposztáló

Ide kattintva találod a Bokashi beltéri komposztálót

 

 

+1, Ha az ajándékodat mindenképp be kell csomagolnod, akkor használj papír alapú ragasztószalagot, vagy természetes lenzsinórt, valamint újrahasznosított háztartási csomagolópapírt, hogy aztán maradéktalanul szelektálhasd a csomagolást (a lenzsinórt maradéktalanul komposztálhatod).

ajándékcsomagolás lenzsinórral

Te milyen környezettudatos ajándékkal egészítenéd még ki a listát? Írd meg hozzászólásban!

0 0 votes
Article Rating