Kezdjük ott, hogy szinte az összes arra érdemes könyvet ismerem testközelből zero waste témában, a témához kapcsolódó irodalmakkal együttesen.
Ez alatt nem csak az életmód stílusú könyveket értem, hanem a szakmai irodalmat is. A hulladékgazdálkodástól kezdve a klímaváltozáson és minden egyéb környezetvédelmi kérdésen át.

Részben saját érdeklődésből adódóan, részben azért, mert sokuk kötelező volt az egyetemen (környezettudomány), más részüket pedig később a munkáim során ismertem. 

Ha úgy vélném, hogy egy-két könyv segítségével viszonylag rövid idő alatt kellően el tudnád sajátítani a kevesebb hulladékkal járó, egyszerűbb ám teljesebb életmódot, nem hoztam volna létre a tanfolyamot. 
A hulladékmentes háztartás témájú könyvek ötletadónak, inspirációnak, összefoglalónak jók, ám a szakmai alapokat, a helyi (európai – magyar) viszonyokat, valamint a szorosan kapcsolódó környezetvédelmi témákat, amiktől valóban környezettudatos, nem csak hulladékcsökkentésre törekvő leszel, nélkülözik. 

Az egyik legjobb könyvet jelenleg ebben a témában Bea Johnson jegyzi Zero waste otthon c. könyvével, ám még ennek az elolvasása után is marad bőven kérdés és bizonytalanság az emberben. Pedig, ha valamiből, hát akkor abból akár el is lehet sajátítani a gyakorlati módszereket.

A tanfolyam keretet ad, elméleti hátteret és olyan gyakorlati megoldásokat, amelyeket teljes mértékben magadra tudsz szabni.

Ráadásul a tanfolyam még interaktív is. Vagyis, ha elakadsz, valami nem érthető, támogatásra lenne szükséged, akkor itt választ kapsz a kérdéseidre. Mindezt szakzsargon nélkül, ám szakmai alapokra helyezve, és részletesebben, mint amennyi egy könyvbe belefér.

Lényegében pont akkora az eltérés a könyvből tanulás és a tanfolyamon való részvétel között, mint amikor egy idegen nyelvet igyekszel elsajátítani. Mindenkinek lehetősége van könyvekből, youtube videókból önállóan megtanulni egy új nyelvet, mégis sokan választják inkább a magántanári segítséget, vagy a tanfolyami részvételt, mert a kettő jóformán össze sem hasonlítható. 

A könyv nem tud válaszolni a kérdéseidre, nem tud segíteni, ha elakadsz. Ha egy nyelvet könyvből tanulsz meg, akkor max hagy majd némi kívánnivalót maga után a kiejtésed. Azonban ha a hulladékmentes életmódot csupán a könyvekben megtalálható gyakorlati módszerekre szeretnéd alapozni, akkor az elméleti háttér és a teljes kép értelmezése nélkül előfordulhat, hogy Te magad sem érted majd igazán, miért is cselekszel másként, nem tudsz magabiztos választ adni a keresztkérdésekre, vagy éppen leszerelni a kekeckedőket (legrosszabb esetben az eredeti célod ellenkezőjét éred el és a törekvésed ellenére kevésbé környezettudatos életvitelt fogsz folytatni, mint előtte).

Összességében a könyvek és a tanfolyam nem zárják ki egymást, sőt, egymás kiegészítői lehetnek! 
Azonban a tanfolyam, vagy egy személyes konzultáció egészen mást ad.

A tanfolyamra ezen az oldalon tudsz jelentkezni: online Hulladékmentes tanfolyam.