Az ember, amióta létezik, azóta termel hulladékot is. A régi korok és a modern világ hulladéka között azonban óriási a különbség. Eleinte a hulladékok szerves anyagból álltak, egyben le is bomlottak az idő során, de most halhatatlanná tesszük ezeket az anyagokat, amelyek később a környezetre is káros hatással vannak.  Arra a környezetre, amiben és amiből élünk – nincs másik Földünk.

A régészeti leletek egyik legalapvetőbb formája maga a szemét, az ember hétköznapi tevékenységére utal. Az őskorban még szoros harmóniában éltünk a természettel, a hulladék nem okozott gondot, mivel minden könnyen lebomló anyagból készült, a vándorló életmód miatt pedig nem tudott sok hulladék egy helyen összegyűlni.

Kr. e. 10 000 környékén a letelepedés és a mezőgazdaság megjelenésének következtében koncentrálódott a hulladékképződés, és a termelés melléktermékeként megjelent a felesleg. Az állandó települések létrejöttével a hulladékok elhelyezésének és kezelésének feladata sajátos kihívás elé állította a kor embereit. A legrégebbi feltárt szeméttárolók egyike épp a kőkorszakból származik, a szeméthalom 320 méter hosszú, 32 méter széles és 8,5 méter magas volt. Ezt a halmot időnként felgyújtották, valószínűleg azért, hogy a kellemetlen bűztől megszabaduljanak.

 

 

Szeméttörténelem

Az ókorban már nagyot fejlődött a hulladékkezelés, Kr. e. 500 környékén például rendeletben szabályozták ennek gyakorlatát, de a szennyvízelvezetés is ekkor jelent meg először. A ma használatos hulladékkezelési módszerek mintájául is az ókori gyakorlat szolgál.

A középkor a hulladékok kezelését illetően is jelentős visszaesést hozott. Az emberek a várakból az azokat övező területre dobálták az ételmaradékot és a szemetet, a városiak pedig az utcákra öntötték a hulladékot, sőt az éjjeliedények tartalmát is. A gólyaláb használatának ekkor komoly funkciója volt, a néhol akár térdig érő mocsokban csak ennek segítségével lehetett közlekedni. Mindezek következtében rendszeressé váltak az olyan járványok, mint a kolera és a pestis, amelyek akár teljes városokat is elnéptelenítettek.

Az európai kolerajárvány után és Robert Koch felfedezésének köszönhetően, mely szerint a higiénia és a betegségek kialakulása között kapcsolat van, a XIX. században újra komolyabban foglalkoztak a hulladékok okozta problémákkal, mi több, elkezdtek megoldást keresni rájuk. Újra feltalálták a vízöblítéses toalettet, és a szemétszállítás is szervezett keretek között kezdett zajlani.

Az ipari forradalom idején, vagyis az 1870-es évektől kezdődően drasztikusan megváltozott a hulladék mennyisége és összetétele, megjelent a szemét.

 

Hulladék, vagy szemét?

Szemét alatt minden olyan haszontalanná vált anyagot értünk, amit tulajdonosa nem tud vagy egyszerűen csak nem akar tovább használni. Ilyenkor ez az anyag kikerül a gazdaság körforgásából, és vegyesen, a többi feleslegessé vált anyaggal együtt kerül hulladéklerakóba vagy -égetőbe. Kezelése költséges és környezetszennyező. Ezzel szemben a hulladék értékes anyag, amely még valamilyen módon felhasználható.

 

Ekkor jelentek meg először a természetben nem lebomló hulladékok, a rossz hatásfokkal működő gépek pedig egyre nagyobb mennyiségű selejtet termeltek. Bár a termékek olcsóbbakká váltak, minőségük és tartósságuk meg sem közelítette a korábbi kézműves termékekét. Akkoriban a hulladékkezelés már jó üzletnek számított, a főváros hulladékszállítását, valamint feldolgozását vállaló Cséry úr például bárói címet is tudott magának vásárolni. Budapest hulladékgazdálkodási gyakorlata külföldön is példaértékűnek számított, a világ legtisztább fővárosai között tartották számon.

 

 

Az I. világháború alatt, valamint az elkövetkező évek során nehezen lehetett tüzelőhöz jutni, így az jelentősen felértékelődött. A fűtésre hasznosítható anyagokat ezért az emberek a régi szemétdombokból kotorták ki.

Bár a legelső műanyagfajtát már 1907-ben szabadalmaztatták, a teljesen szintetikus anyagok mennyisége csak a II. világháború során nőtt meg drasztikusan, amikor rengeteg harci sisak, ejtőernyő és egyéb eszköz gyártására volt szükség. A világháború végeztével kezdetét vette a modern műanyag korszak, ennek fő oka a fogyasztói társadalom, amely előtérbe helyezi a műanyagok használatát. A csomagolóiparban elterjedt alkalmazásukkal már az 1960-as években is hatalmas mennyiségű eldobható csomagolóanyagot termeltünk, ez pedig az elkövetkező évek során exponenciálisan növekedett – 2012-ben 288 millió tonnányi műanyagot állítottunk elő, ez tömegét tekintve közel azonos volt a teljes emberi biomasszával.

Jelenleg hazánkban mintegy 15 000 elszemetesedett terület van, a Föld óceánjain 5 szemétsziget alakult ki, de a bolygó körül, az űrben is 6-7 ezer tonnányi űrszemét kering!

 

Hazai gyakorlat

Magyarország hulladékgazdálkodási gyakorlata a hulladékhierarchiával írható le, amely meghatározza a hulladékok kezelésének fontossági sorrendjét aszerint, hogy azok környezeti szempontból mennyire károsak, illetve kívánatosak. A hierarchia segítségével a rossz megoldásoktól indulva eljutunk a legjobbig.

A piramis alján található a hulladéklerakás, a legrosszabb megoldás, amely egyelőre a leginkább bevett szokás a világon, hazánkban például a hulladék 67%-a lerakóban végzi. A hulladéklerakókat eddig csak mint rendkívül környezetszennyező létesítményeket tartottuk számon, újabban azonban már nyersanyagbányaként is tekintünk rájuk, hazánkban is komolyan foglalkoznak a hulladéklerakó-bányászat lehetőségeivel.

Az energetikai hasznosítás a hulladék elégetését, ezzel a benne rejlő energia kinyerését és hasznosítását jelenti – ez jelenleg 11% Magyarországon. A világ első szabályozott hulladékégetője 1874-ben épült Angliában, amit akkor még csak úgy hívtak, a Pusztító. A hulladékokban rejlő energia kinyerésére jelenleg három módszer áll rendelkezésre: szemétégetés hulladékégető művekben, pirolízises módszer és cementgyári hasznosítás. Hazánkban egyetlen hulladékégető található, ott évente 410 000 tonna szemetet égetnek, ebből villamos energiát és távhőt állítanak elő – és értékesítenek.

A harmadik lépcsőfokon található az újrahasznosítás, ennek előfeltétele a hulladékok szelektív gyűjtése, jelenleg azonban csak hulladékaink 17%-át gyűjtjük szelektíven. Ez azért is szomorú, mert a hulladékok újrahasznosításával jelentős mennyiségű elsődleges nyersanyagot takaríthatunk meg, ami a környezet szempontjából mindenképpen előnyös. Magyarországon már több mint száz cég foglalkozik hulladékhasznosítással, és az újrahasznosított termékek is nagyon széles skálán mozognak.

Csakhogy az újrahasznosítás során is keletkezik szennyezés, ezért ennél még mindig környezetkímélőbb a második lépcsőfokon található újrahasználat. Újrahasználat során az adott termék vagy csomagolás átalakítás nélkül használható ugyanarra a célra, mint amire eredetileg is gyártották. Erre az egyik legtipikusabb példa az újratöltés, de számos további lehetőség is a rendelkezésünkre áll a lakossági gyakorlatoktól kezdve (mint a használtruha- és adományboltokban, antikváriumokban való vásárlás) egészen az ipari megoldásokig (például javítóüzemek igénybevétele).

A hulladékhierarchia legfelső lépcsőfokán a legkívánatosabb megoldásként található a megelőzés, hiszen az a legjobb hulladék, ami nem is keletkezik. Ez azonban sajnos manapság a legtöbbször háttérbe szorul a rövidtávú és anyagias érdekek miatt. Ám kényelmes és felelősséghárító gondolat lenne az, hogy akkor ezek szerint nincs mit tenni. Az egyénnek is számos lehetősége van arra, hogy drasztikusan csökkentse hulladéktermelését, ráadásul úgy, hogy ezzel párhuzamosan az életminősége csak emelkedik. Ennek érdekében többek között az egyszer használatos eszközöket tartósakra cserélhetjük, elkezdhetünk komposztálni, de a leghatásosabb megelőzési praktika az, ha környezettudatos fogyasztóvá válunk és törekszünk a hulladékmentes életvitelre.

A Nulla Hulladék (Zero Waste) kezdeményezés olyan életmód kialakítását tűzi ki célul, amelyben nem keletkezik végleges hulladék, mivel a folyamatokból kilépő minden anyag máshol még felhasználható erőforrásként jelentkezik. Azaz a termékek tervezése és a folyamatok működtetése során végeredményében csökken a hulladékok mennyisége és veszélyessége.

 

Mérhető mutató

A legfontosabb az ökológiai szemlélet elterjesztése szemléletformálás révén – ez a hosszú távú stratégia alapja. Ennek a törekvésnek már mérhető mutatója is van, a Nulla Hulladék Index (ZWI = Zero Waste Index), a hulladékgazdálkodási rendszer holisztikus mérésére szolgál. E számítás alapján összehasonlíthatóvá válnak az egyes városok, és megoldódik a megelőzés számszerűsítésének problémája is.

 

 

Zero Waste városok

Ma már a világ lakosságának több, mint fele él városi környezetben. A városok a Föld felszínének csupán 2%-át teszik ki, viszont a világ természetes erőforrásainak több mint háromnegyedét fogyasztják – és a globális hulladéktermelés 70%-át produkálják. Természetes erőforrásaink felhasználási hatékonyságának növelése, valamint az anyagok körforgásának megteremtése egyre sürgetőbb feladatunk, és éppen ezért kiemelten fontos a hulladékmentes (Zero Waste) koncepcióra törekvés világszerte.

 

A zero waste város alapelvei, valamint rövid-és hosszú távú stratégiái (A.U. Zaman, S. Lehmann / Journal of Cleaner Production 50 (2013) 123-132)

 

Sok város, többek között New York és San Francisco már azon dolgozik, hogy a világ első Zero Waste városává váljon. Ez alapvető szemléletváltást igényel minden szempontból, hiszen egyértelműen ökológiai szemléletre kell átállni, rendszerben gondolkodni, s a várost is élő organizmusként, szerves egészként szemlélni.
Így könnyű megérteni a koncepció lényegét, miszerint a felesleges pazarlást kivéve a rendszerből, a maradék lineáris folyamatokat körkörös anyagcserévé alakítja át. Ebben a szemléletben a hulladék tápanyag, a természet pedig a legjobb tanár.

 

Mit tehetsz te?

Hulladéktermelésed mennyisége könnyedén csökkenthető! Az újrahasznosítható anyagok szelektív gyűjtésével a háztartási hulladék több, mint 35%-kal redukálható, komposztálással további 30% spórolható meg, a maradék pedig a hulladékmentes módszereket alkalmazva szinte teljesen minimalizálható. Épp itt az ideje megtenni az első lépéseket!

 

 

A cikk a La Femme magazin Jövőnk c. különszámában (2016) megjelent írásom szerkesztett változata.