Ez a száraz mosópor recept abból a jelenségből fakadóan jött létre, aminek már megannyi jól működő, hétköznapi hulladékmentes megoldást köszönhetek: az újításokra ösztönző lustaságnak.
Évek óta a magam készítette folyékony mosószerrel mostam a ruháinkat, ami tökéletesen bevált, olcsó volt és hamar elkészültem vele, ráadásul csak néhány havonta adódott vele feladatom. Eszem ágában sem volt leváltani.
Nemrég azonban a lehető legrosszabbkor fogyott el. Rengeteg munkám volt, alig győztem utolérni magamat, emellett megfelelően felkészülni az előadásokra és egyéb extra tennivalókra. Őrült meleg is volt, aminek köszönhetően a konyha volt az utolsó helyszín, ahová vágyakoztam szabadidőmben, hogy elkészítsek némi mosószert, csak mert az épp elfogyott.

Egy ideig kihúztuk azzal az átmeneti megoldással, hogy a ruhák közé kb. két evőkanálnyi, forró vízben feloldott mosószódát tettünk, de a korábbi tapasztalatoknak köszönhetően tudtuk, hogy ezt nem szabad sokáig játszani. Anno nem viccből kísérleteztem ki ugyanis azt a folyékony mosószer receptet, ami nekünk is megfelelt, sajnos nyomós oka volt: a sokak által dicsért ’elég a mosószóda mosáshoz’ módszerrel a fekete ruhák elkezdtek foltosak lenni, a fehérek szürkülni, de magával a mosás hatékonyságával sem voltunk megelégedve. Nem szerettem volna megvárni, míg újra felütik a fejüket ezek a tünetek, de a mosószer főzéséhez sem volt semmi kedvem.
Ekkor vettem észre egy pár perces internetes kutakodást követően, hogy Magyarországon mintha mindenki csak a házilag készíthető folyékony mosószert ismerné alternatívaként. A külföldi száraz mosószer tapasztalatok és receptek alapján végül az alábbit kísérleteztem ki, amit pár hónapnyi használat és néhány Instagram követő visszajelzése alapján bátran tudok ajánlani már másnak is.

 

Hozzávalók:

 

Így készítsd el!

1, Készíts elő egy jól zárható edényt, amiben tárolni szeretnéd majd a mosóporodat.

2, Keress egy kisebb méretű tálat, ez lesz a mércéd. Nincs szükség mérlegre, grammnyi pontosságú számolásokra, csak egy tálra.

3, Töltsd tele a tálat mosószódával.

 

4, Öntsd át ezt a tálnyi mosószódát abba a tároló edénybe, amiben a későbbiek során tartani szeretnéd a kész mosóport.

5, Reszeld le a mosószappant, akkora mennyiségben, amennyi belefér a táladba.

 

6, Öntsd át ezt a tálnyi reszelt mosószappant abba a tároló edénybe, amiben a későbbiek során tartani szeretnéd a kész mosóport.

7, Ha szeretnéd, hogy illatos legyen a mosópor, csepegtess a tároló edényben lévő szappanreszelékre 100% tisztaságú illóolajat, igénytől függő mennyiségben (de minimum 20 cseppet). Ruhamosáshoz a legjobb a citrom, vagy a levendula illóolaj.

8, Ismét töltsd tele a tálat mosószódával.

9, Öntsd át ezt a tálnyi mosószódát abba a tároló edénybe, amiben a későbbiek során tartani szeretnéd a kész mosóport.

10, Zárd le a tároló edényt és jó alaposan rázd össze, míg többé-kevésbé homogén elegyet nem kapsz. Közvetlenül a homogenizálás után ne nyisd ki az edényt, különben mindenfelé szállni fog a mosószóda, várd meg, míg leül a por az edényben!

Kész vagy!

A lényeg tehát, hogy 1 rész reszelt mosószappant 2 rész mosószódával elegyíts, igény szerint illóolajjal illatosítva a száraz mosószert. Az pedig, hogy végül mekkora mennyiséget készítesz egyszerre, csakis rajtad múlik, megromlani nem fog! 🙂
Én tároló edénynek egy 1,5 literes csatos üveget használok, mivel nagyon jól zár és így pontosan látom, mennyi mosószerünk van még.

 

Tippek és fontos részletek:

  • Egy max. 5 kg-os ruhatöltetű géphez két evőkanálnyi mosóport oldj fel langyos vízben. Ehhez én elkülönítettem egy kisebb poharat, abba töltöm bele a (ránézésre) két evőkanálnyi mosóport, majd felöntöm langyos vízzel, kicsit össze lögybölöm, hogy nagyjából elkeveredjen (a szappan eleve nem fog feloldódni ennyitől), aztán öntöm is a folyadékot a dobban lévő ruhákra. Tehát nem szükséges ezt sem túlbonyolítani.
    Miért van szükség erre? Egyrészt így mehetsz biztosra azt illetően, hogy a mosószóda ne üljön ki a ruhákra, másrészt a folyékony állagnak köszönhetően kisebb lesz a súrlódás mértéke, emiatt csökken a ruhákból leszakadozó műanyag mikroszálak száma.
  • Ne töltsd tele a mosógépet, különben nem lesznek megfelelően kimosva a ruhák (ez igaz a bolti mosóporok esetében is!)
  • A fehér mosáshoz adhatsz pluszban egy lapos evőkanálnyi folttisztító sót is, segíti a foltok eltüntetését és a ruhák fehérítését (színes és sötét ruhák esetében javasolt a színpróba elvégzése!).
  • A foltokat érdemes előkezelned marhaepés szappannal langyos vízben, kézzel kicsit átdörzsölve a pacákat. Ne öblítsd ki az így kezelt ruhákat, szappanosan mehet a mosógépbe. (kivétel, ha nem azonnal indítod a mosást, mert a színes ruhákat fakíthatja)

 

Öblítő helyett használhatsz citromsavat (egy max. 5 kg-os ruhatöltetű géphez két kávéskanálnyi mennyiséget töltve az öblítő tartályba – opcionálisan illóolaj hozzáadásával), de könnyedén készíthetsz ecetes öblítőt is magadnak, ennek receptjét a folyékony mosószer receptjénél találod.

 

Sok sikert az elkészítéshez és örömteli használatot!
Írd meg hozzászólásban a tapasztalataidat, ha pedig tetszett, oszd meg a receptet a barátaiddal is!