Veled is előfordult már, hogy meddőnek tűnő vitát folytattál valakivel a fenntarthatóságról? Találkoztál már olyannal, aki szerint a hulladékmentesség felesleges szélmalomharc, felvágás, divathóbort, netán egy felsőbb réteg kiváltsága? Nyugi, nem csak te gondolkodtál el azon, hogy vajon miért nem evidens mindenki számára a környezetvédelem. A tudomány is időről időre nagyító alá teszi az érveket és ellenérveket. Íme, a fenntarthatóság pszichológiája dióhéjban.

 

Azzal nehezen lehet vitatkozni, hogy Földünk állapota hogyan és milyen mértékben romlik, ezek ugyanis számszerű adatok. Abba sem köthet bele senki, hogy ez ellen tenni kell valamit, hiszen mindannyian itt élünk és szeretnénk, ha a gyermekeink is itt élhetnének. Jelentősen eltérnek viszont a vélemények arról, hogy mi ebben az egyéni szerepünk, felelősségünk és hatáskörünk.

 

A jó öreg társas lazsálás és a kis csoportok szerepe

Az egyik legismertebb ellenérv, hogy egyedül kevesek vagyunk. Szerencsére egyre több olyan mémmel és karikatúrával találkozunk, ami ezt a gondolatot alaposan kifigurázza. Hála a vicces képeknek szembesülünk vele, hogy mekkora a mögötte rejlő torzítás. Bár egy fecske valóban nem csinál nyarat, de ha minden fecske így gondolná, akkor sosem indulnának el, mi pedig nem gyönyörködhetnénk a cikázásukban – a fecskék egyéb ökológiai-biológiai hasznáról nem is szólva.

 

A társadalmi döntések problémája, hogy saját hozzájárulásunkat túl csekélynek érezzük a változáshoz, ugyanakkor ha mindenki más egyformán tesz egy jó ügyért, akkor már feleslegesnek találjuk, hogy mi is csatlakozzunk, hisz már pont elegen vannak a változáshoz. Ez utóbbi jelenség a társas lazsálás. A kifogások ingája tehát visszaleng, mindig lesz egy nagyobb tömeg, amihez mérve a mi hulladékunk elenyészőnek tűnik. Ha mindkét érvet megértjük, azt láthatjuk, hogy furcsa módon mégis külön-külön az egyes emberek döntésének van a legnagyobb súlya.

Nem szabad megfeledkezni a lazsálás mellett a társas serkentésről sem. Egy olyan kisebb csoportot tekintve, mint a hulladékmentes mozgalom az alábbiak érvényesek:

  • nagyobb a tagok elköteleződési szintje,
  • bensőségesebb a légkör a személyes megjelenések miatt,
  • az aktivitás sűrűbb és rendszeresebb.

Ha ezek teljesülnek, a csoport sikeresnek mondható, a kis közösség elvei könnyebben válnak társadalmi normává. Ez elősegíti azt is, hogy a magasabb szintű – politikai, törvényi – döntések az ügyben lelkesebb fogadtatásra leljenek.

Túl nagyszabású probléma – A klímaparadoxon

El tudod képzelni, hogy a Föld milyen lenne emberek nélkül? Vagy el tudod képzelni az életedet a Föld nélkül? Valószínűleg nehezen. Az ember, az emberiség értelmezhetetlen az őt körülvevő környezete nélkül, így a teljes rendszer a kettő között oda-vissza hatást feltételez. Olyannyira, hogy az ökopszichológia tudománya szerint a környezet rombolása és szennyezése egyértelműen rontja az emberek mentális jóllétét. Az a tudat, hogy elhasználjuk a Földünket, egyfajta szorongást kelt, amit úgy csökkenthetünk, ha teszünk valamit a fenntarthatóságért.

Ugyanakkor a környezetszennyezést még sokszor mindig úgy képzeljük el, mint hatalmas gyárak sötéten füstölgő kéményeit. Pszichológiailag megvizsgálva kirajzolódik egy olyan ellentét, hogy minél súlyosabbnak ítélik meg a környezeti problémákat, az egyének annál távolabbinak érzik, annál kevésbé gondolják magukat cselekvőképesnek. A fenntartható fejlődés és a környezetvédelem a média által túlhasznált fogalmakká váltak, szinte természetesnek vesszük, hogy vannak, nem érezzük saját cselekvéseink súlyát a dologban. Amíg a probléma megfoghatatlan és nincs konkrét fenyegetés a személyünk ellen, addig kisebb a hajlandóságunk a tettek mezejére lépni.

A tudatos fogyasztás mind morálisan, mind intellektuálisan magas szinten lévő fogyasztót feltételez. Kutatások azt igazolják, hogy azok az emberek fognak nagyobb valószínűséggel környezetbarát módon viselkedni, akik szembesülnek az akadályokkal, elemzik is azokat és megoldást keresnek rájuk. Ez igényel némi előrelátást, megoldásfókuszt és tudatosságot. A hulladékmentességben sincs ez másképp. Ahhoz, hogy csomagolásmentesen vásároljunk, tudnunk kell, milyen árucikkekre van szükségünk, mihez vigyünk magunkkal dobozt, vászonzsákocskát vagy üveget. Ez a tudatosság segít megakadályozni a túlfogyasztást, hisz abból és annyit veszünk, amire és amennyire szükségünk van. Így egyrészt ellene mehetünk a fogyasztói társadalom fenntarthatatlan elvárásainak, másrészt egy rendszerezettebb, tervezettebb, tudatosabb életmódot folytatunk. A strukturáltság kihat a biztonságérzetünkre és a stressz szintünkre is.

Megéri – nem éri

Az mindenki számára egyértelmű és első pillantásra látszik, hogy a fenntarthatósági törekvések és a környezetbarát viselkedés egyfajta „áldozatot” követel a fogyasztóktól. Ez viszont csak a felszín. Már egy kissé alaposabban megvizsgálva is jól látszik, hogy ez korántsem az áldozat és az önsanyargatás kategóriája, sokkal inkább befektetésként értelmezhető.

Ezzel a befektetéssel az a baj, hogy nincs azonnali eredménye, az emberek pedig szívesebben hoznak olyan döntéseket, amelyeknek rövid időn belül kézzel fogható haszna van. Azonban a fenntarthatóságnak és a hulladékmentességnek is vannak azonnali következményei, ha jobban belegondolunk: kisebb a közüzemi számla, ha nem folyatjuk a vizet, nem hagyjuk bekapcsolva a fűtést amikor nem vagyunk otthon, és lépten-nyomon megdicsérik a dobozkáinkat, vászonszatyrainkat, vagy gyermekünk színes pelenkáit. Önmagában az is kellemes érzéssel tölt el, hogy tehettünk valamit egy jó ügyért.

A hulladékmentesség egyéb előnyökkel is kecsegtet. Az vagy amit birtokolsz – hallottuk már sokszor. Az eldobhatóság világában ugyanakkor egyre kevésbé alkalmasak a tárgyaink arra, hogy személyiségünk kiterjesztett részeként szerepeljenek. Ezek tucat dolgok: egyszínű műanyag vagy papír holmik, amelyek nem árulnak el rólunk semmit. A legegyszerűbb ellenpélda: a vászonszatyor, ami egy ráfestett képpel, egy ráírt idézettel többet árul el rólunk, mint többszáz fehér – netán lila csíkos – nejlonszatyor. És ez, mint tudjuk csak a hulladékmentesség kapuja. Az embereknek alapvető igényük, hogy énjüket kiterjesszék környezetükre. Birtokolt tárgyaink segítik az énkifejezést, konkretizálják az életstílus csoport-tagságot. Segítségükkel tisztább és árnyaltabb képet festhetünk személyiségünkről.

Nem szabad megfeledkeznünk az eldobhatóság kultúrájának egyéb hatásairól sem. Ha nem vigyázunk, bekígyózik társas kapcsolatainkba, egész életmódunkba. Eldobhatóként tekintünk a barátokra, a dolgozókra, kapcsolatokra. Környezetbarát életmódot folytatva könnyebben ráébredünk, hogy társas viszonyainkban is érdemes a fenntarthatóság felé törekedni. Egy többször használatos tárgy vagy egy állandó személy nagyobb ragaszkodást vált ki belőlünk. A hulladékmentességben nem ritka a tárgyaink kreatív újrahasznosítása vagy bizonyos dolgok saját kézzel való elkészítése sem. Az ilyen folyamatokban természetesen ott rejlik az alkotás öröme, a flow, amely magával ragad, ha szellemileg vagy fizikailag aktívan részt veszünk valaminek a létrehozásában. Az ilyen tárgyakat, termékeket jobban is kedveljük, hisz saját szájízünk szerint készültek.

 

Érzelmi kapocs és nevelés

A probléma az, hogy a környezet állapota, a társadalom, a gazdaság szövevényes kapcsolatát leginkább azok az emberek látják át, akik már fenntartható módon élnek. A család, a nevelés hatása is sokat nyom a latba. Azok a gyerekek, akik sokat járnak a természetben, jobb kapcsolatot alakítanak ki vele, így hajlandóbbak fenntartható életmódot élni. Sőt, akik eleve „otthonról hozzák” ezt a fajta viselkedést, azok szinte biztosan folytatják ezt önálló életük során is.

A fentiek alapján láthatjuk, hogy ahhoz, hogy tevékenyen részt vegyünk a fenntarthatósági törekvésben több dolog együttállása szükséges. Több pszichológiai modellt összevetve a legfontosabbak:

  • A kontroll érzete. Tehát belátni azt, hogy egy nagyobb rendszer részeként egyéni viselkedésünkkel is sokat tudunk változtatni a dolgok folyásán.
  • A társadalmi kívánatosság. Tehát minél menőbb és elterjedtebb a környezetvédelem, annál többet vagyunk hajlandók tenni érte.
  • A költség-haszon arány. Ha egy kis energiaráfordítással megértjük, mi lehet az azonnali hasznunk a hulladékmentességből, szívesebben cselekszünk így.
  • A környezettel kapcsolatos attitűdök. Mindennek az alapja az érzelmi kötődés.

S hogy mi a teendő azokkal a felnőttekkel, akik eddig nagyobb ökológiai lábnyomot hagytak maguk után, és kevésbé fenntartható módon éltek? Láthatjuk, hogy az erre való törekvés és a környezethez való hozzáállás egyértelműen érzelmi alapon működik. Tehát ezek az érzelmeink azok, amik befolyásolni fogják a viselkedésünket, döntéseinket. A felnőttek informálásakor, életmódváltáskor is az a fontos, hogy az esetleg szunnyadó pozitív érzelmeket felkeltsük a természet, a bolygó iránt.

  

 

Kertész Tamara munka- és szervezetpszichológus, kezdő zerowaste-anyuka. Hivatásában szervezetfejlesztéssel, tréningekkel és karrier tanácsadással foglalkozik, valamint a Mindset Pszichológia szakújságírója. Pszichológusként a tudomány képviselete mellett fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást is. Ha pedig a kettőt összekötheti, az külön öröm számára.