A bolygó, amit a mondás szerint az unokáinktól kölcsönzünk egyre egyértelműbb jeleit adja annak, hogy eltékozoltuk a kölcsönt, de a kauciót legalábbis biztosan buktuk. Hol romlott ez el? Azon, hogy volt-e olyan generáció, amelyik nejlonszatyrokkal és PET palackokkal zsákmányolta ki az unokáit, már talán nem érdemes elmélkedni. Van ennél sokkal fontosabb kérdés is: milyen útravalót adjunk most saját gyerekeink kezébe, hogy később büszkén állhassanak saját unokáik előtt, és sértetlenül adják át a kölcsön-Földet?

 

A kutatások azt igazolják, hogy a kisgyermekkori tapasztalatok egy életre szólnak, minden téren. Mind a viselkedések, mind az attitűdök tekintetében kitörölhetetlen nyomok maradnak. Az tehát, hogy szülőként milyennek mutatjuk meg a világot gyermekeinknek és mely viselkedéseket ültetjük el olyan mélyen, hogy örökre gyökeret verjenek, az rajtunk és a mi hozzáállásunkon múlik. Azoknak a fiataloknak, akiknél gyerekkorukban a család szelektíven gyűjtötte a hulladékot, később a saját háztartásukban eszükbe sem jutott másképp tenni.

A környezeti nevelésen egyre nagyobb a hangsúly intézményi keretek között is. Ha visszaemlékszünk az általános iskolai környezetismeret órákra, jobbára a növények részei és az állatok táplálkozása juthat eszünkbe. Egy kis biológia, anatómia, egy kis élettan. Az én generációm már intézményi keretek között is tanulta a szelektív hulladékgyűjtést, mégis vékony az a réteg a korosztályban, akik valóban gondot fordítanak erre, tudatosan élnek együtt környezetükkel.

 

Bár leülni és bemagolni sokszor nem egyszerű, a tudatosság legszilárdabb alapja mégis az többek között, amikor bővül a gyerekek lexikális tudása, sok-sok tényszerű információt sajátítanak el a környezetükről. Ezt írja le a népszerű pszichológiai tézis, miszerint az ismertség szimpátiát, az így kialakult pozitív környezeti attitűdök pedig környezettudatos viselkedésformákat generálnak. A nagyobb probléma az lehet, hogy kicsi a hangsúly a gyakorlati alkalmazáson és a tapasztalatok által szerzett tanuláson, az adatok helyett a szemlélet elsajátításán. Bár sokan tudjuk, hogy mire való a zöld, a sárga vagy a kék kuka, olyan alapvető dolgok sokszor kimaradnak, mint hogy annyi ételt szedjünk, amennyit meg is eszünk, így megelőzzük a pazarlást, a felesleges hulladéktermelést.

Fontos, hogy kialakuljon egy gyakorlatias tanítási-tanulási modell, amely a környezeti problémák gyakorlati megoldására törekszik, illetve igyekszik erre a tanulókat felkészíteni azáltal, hogy hozzászoktatja őket a hétköznapi döntéshozatalhoz. A környezeti nevelés célja a szakirodalom szerint az, hogy őrizzük meg a környezeti értékeket, javítsuk a környezet állapotát és előzzük meg a problémákat.
A gyakorlatban ehhez három nagyon fontos dolog szükséges:

  • az információ,
  • a szemléletformálás,
  • és a viselkedésformálás.

 

Önmagában egyik sem vezet célra, elegendő információ nélkül nyugodt szívvel dobáljuk a szerves hulladékot a kommunális kukába, eszköz nélkül viszont marad a tehetetlenség, a rettegett öko-szorongás és öko-gyász. A birtokunkban lévő információt és a megismert környezeti viselkedésformákat malterként tartja össze a szemlélet. A szemlélet az, ami motivál, mikor autó helyett biciklire pattanunk rossz időben is, az kerestet velünk mindig jobb és jobb alternatívákat és az teszi teljesen ösztönössé a mozdulatot, mikor bedobjuk a kanálgépet a táskánkba indulás előtt. És nemcsak a konkrét környezetvédő viselkedést irányítja a szemléletünk, hanem beleszól az értékrendbe, az élethez való hozzáállásba is.

 

Már csak az a kérdés, mivel lehet mélyíteni ezt csemetéinknél:

  • Járjuk a természetet! Az attitűdök hamarabb kialakulnak, ha a gyerekek nem csak a könyvek lapjain találkoznak a környezetükkel. Minden tapasztalat mélyíti a tanulást, a természetet járni pedig rengeteg más okból is egyszerűen JÓ.
  • Mesékkel! A mesékbe annyira könnyen bevonódnak a gyerekek, hogy nem külső utasításként élik meg a környezettudatos cselekvési lehetőségeket, hanem egyből magukénak érzik a tettekhez kapcsolódó indíttatást, motivációt is.
  • Gondolkozzunk együtt, vonjuk be őket a döntésekbe. Persze úgy, hogy biztos kereteket teremtünk hozzá nekik. A tapasztalat alapján formálódik a szemlélet is.
  • Mutassunk jó példát! És avassuk be őket: mit miért csinálunk és miért úgy csináljuk, ahogy. Akár szülőként, akár pedagógusként kiemelt mintaképek vagyunk a gyermekek számára.

Ahhoz, hogy környezettudatos embereket neveljünk a lassacskán tudatukra ébredő kisgyermekekből, főleg arra kell rámutatnunk, hogy minden apró cselekedetünkkel valamilyen hatást teszünk a környezetünkre. Ezt nekünk felnőtteknek is fontos megértenünk, és belátnunk. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő önismeret. Időt szánni önmagunkra, annak a megismerésére, hogy mi okoz valódi örömöt, mi az, ami még úgy jó nekem, hogy másoknak sem ártok vele. És persze megismerni a valódi szükségleteinket. A hulladékmentesség sem arról szól, hogy hiányt szenvedjünk bármiben. A hangsúly azon a szemléleten van, amivel igyekszünk egy egyenletet felírni az emberöltőnyi szükségletek és az időtlen természeti erőforrások között.

Kertész Tamara munka- és szervezetpszichológus, kezdő zerowaste-anyuka. Hivatásában szervezetfejlesztéssel, tréningekkel és karrier tanácsadással foglalkozik, valamint a Mindset Pszichológia szakújságírója. Pszichológusként a tudomány képviselete mellett fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást is. Ha pedig a kettőt összekötheti, az külön öröm számára.