A tudatosság egy olyan hívószó, amelyre az elmúlt néhány évben az addiginál gyorsabban felkaptuk a fejünket és bőszen bólogattunk, hogy bizony-bizony nekünk sem mindegy a téma, mi is igyekszünk urai lenni az életünknek, nem sodródunk ám csak úgy az árral. A tudatosság gyakorlatilag minden területet érint, csiszolni mindig lehet a tudatos táplálkozáson, pályaválasztáson, gyermeknevelésen, időmenedzsmenten és fogyasztói magatartáson a kis- és nagybevásárlások alkalmával.

Amikor a tudatos fogyasztás szóba kerül szinte kikerülhetetlen megemlíteni a pénzügyeinkkel kapcsolatos tudatosságot. A gazdaságtudomány emberképe, a homo economicus – a valóságban nem létező, de – tökéletesen tudatos fogyasztó:

• okosan költi a pénzét, de hiányt nem szenved semmiben;
• mindig minden körülményt figyelembe vesz;
• rendkívüli módon előrelátó;
• ezáltal egy előnyös mozgásban tartja a gazdaság soha meg nem álló kerekét.

S ha már pár sorral feljebb lelőttük a poént, hogy homo economicusunk igaziból nem létezik, érdemes arról is beszélnünk, hogy mi gátol meg minket abban, hogy elérjük ezt a fene nagy – és messziről fene egyszerűnek tűnő – tudatosságot.

Fogékonyságunk az akciókra

A fogyasztásunk pszichológiája főleg abban áll, hogy saját magunknak akarunk jót, sőt, a legjobbat. A reklámok pszichológiája pedig – végtelenül leegyszerűsítve – abban, hogy bármiről elhiggyük, hogy az nekünk jó. Pláne, ha még olcsó is. A hulladékmentesség egyik alapja, hogy azáltal termelhetünk minél kevesebb hulladékot, hogy csupán olyan dolgokat vásárolunk, amire ténylegesen szükségünk van. Ezt úgy érhetjük el, ha nem pazarlunk és nem zsúfoljuk tele környezetünket felesleges dolgokkal.

Különösen nehéz ezt betartani a karácsony közeledtével és a novemberben kezdődő Black Friday akciók folyamatos hadviselése mellett. Ebben a szezonban sokszor több akciósnak hirdetett termékkel találkozunk, mint olyannal, amit teljes áron kínálnak. Ilyenkor a teljes áron vásárolt terméket veszteségként éljük meg, míg hiedelmünk, gondolkodási torzításunk értelmében minden akcióval „nyerünk” valamit. Könnyebb ellenállni az ellenállhatatlan, ám teljességgel felesleges árucikkek megvételének, ha a fenti törvényszerűséget tudatosítjuk önmagunkban és igyekszünk felismerni vásárláskor.

A kínálat sűrű erdejében…

…nehéz messzire látni, a pénzügyi látásunk pedig igencsak optikusért kiált. Evolúciós gyökerekre is visszavezethető, hogy nem merünk hosszútávú döntéseket hozni. Mi van, ha nem érjük meg? Egyszerűen fogalmazva: nem szívesen hozunk hosszútávú döntéseket. Ez sokszor érződik, amikor vonakodunk azoktól a nagyobb volumenű kiadásoktól is, amelyek a bolygó fenntarthatóságát segítik elő. Vagy ha egy-egy többször használatos tárgyat az egyszer használatos alternatíva árán szeretnénk beszerezni. Egy igen szemléletes példa erre, hogy építkezés/felújítás alkalmával akkor sem váltunk környezettudatosabb – és sokszor energiatakarékosabb – megoldásokra, ha a keretünkbe éppen beleférne. A jelenben annyival erősebb a veszteségélmény, hogy lazán felülírja azokat a pontos számításokat is, amelyek igazolják a nagyobb befektetés megtérülését.

A hosszútávú befektetésektől való vonakodás úgy értelmezhető, hogy szívesebben fizetünk apróbb dolgokat még akkor is, ha apránként többet kell kifizetnünk. Ezt a hatást lovagolja meg a fast fashion ipar is: mennyivel szívesebben veszünk félévente új zoknikat a kilyukadtak helyett, minthogy egyszer „indokolatlanul” sokat adjunk ki egy minőségi, esetleg nem is műszálas, ne adj isten hazai termékért. Az első megoldás egyszerűen nem fáj annyira. A jövőbeni hasznok értékét kisebbnek látjuk a távolság függvényében pont ugyanúgy, mint ahogyan messziről minden dolog apró pontnak látszik.

És ha ez nem elég meggyőző,

még mindig kezünkben az aduász, hiszen bizonyított jelenség, hogy meghozott döntéseinket utólag szeretjük jó fényben feltüntetni és megindokolni, hogy miért is volt ez hasznos. A másik oldalról megnézve: szívesebben látjuk meg egy előnytelen döntés napos oldalát, mint hogy bevalljuk magunknak: rossz döntést hoztunk. Ebben az esetben különböző ellenérvekkel fokozatosan felértékeljük a „jó áron” megvásárolt terméket akkor is, ha silány minőségű, felesleges hulladéktermeléssel jár az előállítása, vagy köszönőviszonyban sincs a fair trade-del. Gondoljunk csak bele abba az egyszerű példába, amikor egy-egy appon keresztül fillérekért rendelünk meg kedves kis apróságokat távolkeletről. Ismerős? Becsúszik a virtuális kosarunkba még 1-2 hasznosnak látszó konyhai eszköz, néhány dísztárgy vagy ékszer. Majd, mikor soha nem vesszük elő őket, egy egyszerű mondattal el is hallgattatjuk a lelkiismeretünket: „Legalább nem került sokba.”

Mit is tehetünk?

Pénzügyi döntéseinkkel érdemes foglalkoznunk, ha fontosnak tartjuk a tudatosságot az élet e területén is. Ha megfigyelés tárgyává tesszük a pénzköltési és fizetési szokásainkat, érdekes egyéni összefüggésekre lelhetünk, akár nagyanyáink kockás füzetes módszeréhez folyamodunk, akár egy erre a célra fejlesztett applikációhoz. Saját hulladékcsökkentési törekvéseink egyik leglátványosabb eredménye lehet, ha elsők között a kidobott pénz mennyiségét csökkentjük.