Nem ritka, hogy a közösségi médián keresztül értesülünk olyan dolgokról, amelyek életünket és életmódunkat befolyásolják, megváltoztatják vagy akár egy gyökeresen új irányba terelik. Változó, hogy kinek melyik kategóriába esik a hulladékmentesség, de az egészen biztos, hogy a közösségi platformok igen komoly szerepet játszanak abban, hogy már-már divattá vált a környezetkímélő, hulladékszegény életmód. Milyen hatással van ránk ez a divat-érzés? Kell-e másokat legyűrni és túllicitálni a környezettudatosságban?

 

Ha környezettudatosság és hulladékmentesség, akkor fejben szinte azonnal társítjuk a natúr színek által dominált és tökéletesen megkomponált képeket a vászonzsákos bevásárlásokról, a natúr kozmetikumokról és a természetes fogkefékről.
Miért is tagadnánk? Tényleg szemet gyönyörködtető látvány, amikor ízléses textilszalvéták a terített asztal ékei, vagy a járni tanuló babák puha mosható pelust hordanak.
Külön érdemes szót ejteni arról is, amikor ezek a képek inspirálnak arra, hogy átgondoljuk saját életünket és háztartásunkat: min változtathatunk könnyedén, hogy közelebb kerüljünk egy ilyen látványhoz?

Mint azonban tudjuk, a közösségi média kétélű fegyver. Hasznos az információszerzésben és az információk közösségi jellegű, tapasztalaton alapuló megosztásában. Nyilvánosan számolhatnak be az általunk követett ismerősök vagy ismeretlenek a minket érdeklő témákban szerzett tapasztalataikról.
Olyan gyakorlati tudásszerzési forma ez, aminek korábban fizikai korlátai voltak (értsd: hagyományosan például az asszonyok a fonóba jártak e célból), most pedig magunkkal vihetjük akár a fürdőkádba is. Már, ha éppen nem a digitális detoxunkat tartjuk. És nem csak ez a fajta függés az egyetlen veszélye közösségi médiának.
Az irreális összkép, ami a látottak és olvasottak alapján kialakul bennünk akár a hulladékmentességről is, összehasonlítva a valóságunkkal sokszor lesújtó lehet. Kialakul bennünk egy vágy további javak szerzésre, nehogy lemaradjunk bekövetett zerowaste-nővéreinktől. Szebb, jobb – és ami talán a legelőnytelenebb -, több dolgot szeretnénk, amivel villanthatunk akár a piacon, akár az Instán. Érezhető az ellentmondás?

Jól ismert a megállapítás: nem akkor leszünk környezettudatosabbak, ha minél több zöld címkés terméket veszünk. A fenti ördögi körrel azonban pontosan efelé tendálhatunk: a versengés impulzív, átgondolatlan vásárláshoz vezethet és még az önképünket is rombolja.
A pszichológiában megkülönböztetünk kétfajta versengést: a konstruktívat és a destruktívat. Utóbbiról már részben szóltunk.
Destruktív, azaz romboló a versengés, ha a folyamat szinte kizárólag negatív következményekkel jár. A felesleges fogyasztás mellett szintén egy negatív következményként díszeleg, hogy a romboló versengés kizárja az együttműködés megjelenését. Korábbi cikkekben is volt már szó róla, hogy a jól működő kis közösségek a fenntartható, hulladékszegény élet alapjai, ezt kivitelezni pedig igen nehéz, ha azon bosszankodunk, hogy a szomszéd háztartása mindig zöldebb.

A konstruktív versenyhelyzet ugyanakkor teremt egy bizonyos mértékű motivációt, ami segít abban, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. Amikor például inspiráló csendéletek azt az érzést keltik bennünk, hogy „A kutyafáját, de szeretnék én is ilyen flakonmentes fürdőszobát… Sőt, még ilyenebbet!”, simán lehet pozitív a kimenetel.
A versengés bizonyos mértékben növeli a kreatív ötletek megjelenését. Hogy a környezeti szempontból optimális megoldások kialakítása mennyire igényel kreativitást, mi sem példázza jobban, mint a hulladékcsökkentési piramis. Akár abban gondolkodunk, hogy csak a rendelkezésre álló javainkkal gazdálkodjunk, akár az újrahasználat vagy újrahasznosítás felé kacsintgatunk, szükségünk lesz a kreativitásunkra.

Mi lehet ebből a tanulság? A legtöbb, amit tehetünk, amikor szabad perceinkben zerowaste témájú hashtagek keresési eredményeit görgetjük, hogy nem tesszük félre a tudatosságunkat a virtuális világ bűvöletében sem.
Soha nem érdemes úgy váltani egy környezetkímélőbb megoldásra, ha túl nagy árnak érezzük, vagy kivitelezhetetlennek látjuk a saját életünkben. A „lehetetlenek” és a „macerák” erőltetése helyett találjuk meg azt a területet, ahol akarunk és tudunk is váltani. Pozitív élmények után szívesebben maradunk egy fenntarthatóbb úton, könnyebben engedjük el kreativitásunkat a további megoldások felé.

Elgyönyörködhetünk mások képi világában anélkül is, hogy irigységünk azonnal aktiválná a szerzési ösztönünket. Sokat segít, ha ismerjük saját magunkat annyira, hogy nem veszünk el az ízléses vizualitásban és inkább a valós igényeinknek teszünk eleget.
S ha ez az igény éppen az, hogy hulladékszegény életünket láthatóvá tegyük mások számára, hát tegyük ezt úgy, hogy divatcikkek helyett valóban a saját megoldásaink, és önazonos tartalmak kerüljenek ki.
Így visszaadhatjuk a közösségi platform „fonó-funkcióját”, értéket adhatunk át és ami még több, valódi közösséget építhetünk, ami a fenntarthatóság egyik alappillére.

Kertész Tamara munka- és szervezetpszichológus, kezdő zerowaste-anyuka. Hivatásában szervezetfejlesztéssel, tréningekkel és karrier tanácsadással foglalkozik, valamint a Mindset Pszichológia szakújságírója. Pszichológusként a tudomány képviselete mellett fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást is. Ha pedig a kettőt összekötheti, az külön öröm számára.