Barion Pixel

1950 óta 2015-ig világszerte 8300 milliárd tonna műanyagot gyártottak, ennek 42%-át a csomagolóipar használta fel. Ezek, a többségében egyszer használatos műanyagok környezetvédelmi szempontból is a legproblémásabbak, de az egészségünkre nézve is számos kockázatot jelentenek.

Ha a műanyagok élettani hatásairól beszélünk, külön kell választanunk a mikroműanyagok, illetve a gyártás során adalékanyagként hozzáadott vegyi anyagok hatásait. Ebben a cikkben most ez utóbbi témával foglalkozunk.

Cikksorozatunkban sorra vesszük a műanyagok életciklusának egyes állomásait, és azt, hogy ezek milyen veszélyt jelentenek egészségünkre. Mindezzel persze nem azt szeretnénk mondani, hogy a műanyag ördögtől való, és most azonnal ki kell dobni minden abból készült használati eszközt. A műanyagoknak sok előnyös tulajdonsága van, ami miatt nélkülözhetetlenek a 21. században, de a hozzájuk kapcsolódó veszélyeztető tényezőket nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Az előző részben ezt a témát jártuk körbe:
Milyen hatással van a műanyagok előállítása az egészségünkre?

 

A műanyagot jobbá, bennünket betegebbé tesznek

A csomagolóanyagok gyártása során több mint 4000 különféle kémiai anyagot használnak fel, ezek közül 175 olyan kémiai anyag ismert, amely potenciális veszélyt jelent az emberi egészségre. Ezek között számos olyan adalékanyag van, amelyeket a gyártás során adnak a műanyagokhoz, hogy azok bizonyos tulajdonságait erősítsék. Vannak olyan adalékanyagok, amelyek például növelik a műanyagok szilárdságát, mások lágyabbá, rugalmasabbá, vagy hővel, fénnyel szemben ellenállóvá teszik a műanyagot. Ezeknek az anyagoknak a többsége nem képes erős kötést kialakítani a műanyagok alapját jelentő polimerekkel, ráadásul ezek viszonylag kis molekulasúlyúak, így könnyen kiszabadulnak a környezetbe, legyen az levegő, víz, étel vagy éppen egy élő szövet.

A közismert és széles körben használt PVC-ben, amit például joghurtos vagy egyéb élelmiszeres flakonok gyártásához is használnak, sokféle adalékanyag van. Van olyan, amelyik ellenállóbbá teszi a hővel szemben, és van olyan is, mint a ftalát, ami rugalmasabbá teszi azt. A nehezen lebomló ftalátok sok helyen megmaradnak, például az emberi vérben, a hazai élővizekben és a házi porban is kimutattak már ftalátszennyezést. A szervezetbe főleg élelmiszerek csomagolásáról valamint porral belélegezve kerülhetnek.

BpA – nincs már a cumisüvegben, van még a sörös dobozban

A lágyítószerekké közé tartozó DEHP (Bis(2-etilhexil)ftalát) a szaporodási képességet károsítja, de az asztmával és az allergiával is összefüggésbe hozták. Egy tanulmányban iskolai étkezdéket vizsgáltak, megnézték, hogy a kiszállított ételekben csomagolás előtt és után milyen volt a ftalát-koncentráció. Arra jutottak, hogy a csomagolás miatt több mint 100%-kal nőtt a vizsgált ételek ftalát-koncentrációja.

Egy másik lágyítószerről, a BpA-ról viszonylag sokat lehet hallani, ugyanis több kutatás is bizonyította, hogy a BpA (biszfenol-A) már kis mennyiségben is kockázatos a gyermekek és a magzatok fejlődésére, ezért Európában 2011-ben betiltották annak használatát a cumisüvegekben. Más termékekben, például kulacsokban, ételtartó dobozokban, üdítős és sörös dobozokban, sőt a pénztári bizonylatokban azonban a mai napig megtalálható. Egy kutatás szerint 400 vizsgált terhes nő közül a legmagasabb BpA-koncentrációt a bolti pénztárosoknál mutatták ki. Egy másik vizsgálat arra jutott, hogy a polikarbonát kulacsokból a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan nő a kulacsban levő víz BpA koncentrációja. A BpA többek között hormonális zavarokat okozhat és rákkeltő kockázata van, de összefüggésbe hozták az autizmus és a cukorbetegség kialakulásával is.

 

Végig a táplálékláncon

A tengerekben úszó mikroműanyagokhoz a vízbe valamilyen szennyezés révén bejutott ún. perzisztens szennyezők (POP) is kapcsolódhatnak, ami újabb veszélyforrást jelent. Ezek olyan káros hatású szerves vegyületek, melyek a természetben sokáig is kimutathatók, és mivel zsírban jól oldódnak, a zsírszövetekben felhalmozódhatnak, bioakkumulációra képesek. Nemcsak a táplálékláncban kerülnek át egyik élőlényből a másikba, de az anyatejjel az anyából továbbadódhatnak a gyermekbe. A POP anyagok levegőben nagy távolságot tudnak megtenni, mielőtt leülepednének. Magas koncentrációban találtak például POP-anyagokat az Északi-sarkvidéken, eszkimó anyák tejében. Ennek oka, hogy dél felől, az ipari üzemek szennyező anyagait az uralkodó szelek és az óceáni áramlatok pont észak felé viszik.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a vízben úszó műanyagdarabkák felületére tapadt POP anyagok sokszoros koncentrációban voltak jelen a tengervízben mért átlagos mennyiségnél. Ezeket a mikroműanyagokat a tengeri élőlények sokszor tápláléknak nézik, így azok a POP anyagokkal együtt bekerülnek a szervezetükbe, majd a táplálékláncon keresztül eljuthatnak akár a mi tányérunkra is.

A POP anyagok közé tartoznak például a poliklórozott bifenilek (PCB), amelyeknek számos egészségkárosító hatása van, többek között rákkeltő hatásúak, megzavarják a hormonrendszert, és fejlődési rendellenességeket okozhatnak. A 2001-es stockholmi egyezményben a kormányok megállapodtak, hogy a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok (POP) előállítását és használatát megszüntetik. Azokat azonban, amelyek már kikerültek a környezetbe, ez a rendelet már nem tudja megsemmisíteni.

 

Cikksorozatunkban sorra vesszük a műanyagok életciklusának egyes állomásait, és azt, hogy ezek milyen veszélyt jelentenek egészségünkre. Következő cikkünkben a mikroműanyagok hatásaival foglalkozunk.

Forrás: Plastic & Health – The Hidden Costs of a Plastic Planet