Tudtad, hogy a konyha után a fürdőszoba az a hely a lakásban, ahol a legtöbb egyszer – vagy viszonylag rövid ideig – használható, sokszor műanyagból készült használati tárgyadat tartod?

Ha nemmel válaszoltál erre a kérdésre, akkor most biztosan elkezdtél gondolkodni azon, mik lehetnek ezek a termékek és már rohannál is, hogy megkeresd őket. Ne aggódj, nem vagy ezzel egyedül, ezért most igyekszem segíteni abban, mely használati tárgyaidnak vannak hulladékszegény alternatívái.

A fürdőszobai és szépségápolási termékeket többek között kényelmesre és dizájnosra, de rövid használati időre tervezik a gyártók, sokszor pedig felesleges és indokolatlan mennyiségű műanyag csomagolásba rejtik őket. Gondolj csak a fogkefére vagy az eldobható borotvára, de folytathatjuk a sort a samponokkal, a tusfürdőkkel, a bőrradírokkal vagy arckrémekkel, melyek műanyag flakonokban sorakozva várják a kád szélén, hogy este a zuhany alá lépj és használd őket. Ráadásul szinte minden héten megjelenik a boltok polcain egy-egy újabb termék, mely biztos megoldást nyújt a töredezett hajvégekre, vagy a száraz bőrre, így a fentebb említett sor előbb-utóbb további termékekkel bővül majd.

műanyag flakonok a fürdőszobában

Milyen egy zero waste fürdőszoba?

A zero waste általában együtt jár a minimalizmussal, így ha a fürdőszobádban is törekedni szeretnél a hulladékmentességre, akkor előbb-utóbb átrendeződnek a polcaid. Helyet cserélnek a műanyag flakonokba és dobozokba rejtett kozmetikumok a natúr és hulladékszegény kozmetikumokkal; az eldobható termékektől roskadozó polcaidat pedig felváltják a letisztult és átlátható polcok, ezáltal minden sokkal rendezettebbé válhat. Ugye nem is hangzik olyan rosszul?

zero waste fürdőszoba

Az első lépések

A fürdőszobai váltást kezdd azzal, hogy az évek alatt felhalmozott kozmetikumaidat, és a nem használt termékeidet kiválogatod, majd leltározod: ha használsz sminket, akkor szinte biztos, hogy neked is van legalább három szuper szempillaspirálod és tuti, hogy lapul a fürdőszobai fiókodban legalább négyféle alapozó.

Abban az esetben, ha már semmiképp sem tudod ezeket használni, nincs más választásod, mint kidobni őket. Azokat a kozmetikumokat viszont, melyek szavatossága még nem járt le, de egy ideje csak kerülgeted, elajándékozhatod a barátaidnak, családtagjaidnak.

Amennyiben sikerült lomtalanítanod egy kicsit, készíts jegyzetet, hogy pontosan mire is van szükséged: nincs megfelelő ajakápolód, vagy a bőrszínedhez passzoló korrektorod?

A jövőben csak olyan termékeket vásárolj majd, melyek erre a bizonyos listára fel vannak írva, hogy elkerüld a felesleges halmozást. Ha teheted, igyekezz ezeket a termékeket környezet- és bőrbarát verzióban beszerezni.

írj listát mire van szükséged

Nagyon örülök, ha lelkes lettél, de azért ne dobj ki hirtelen mindent: ha most vettél új műanyag fogkefét, nyugodtan használd el! Élete végén sem kell majd azonnal a kukában landolnia, nagyszerűen használhatod még például a csempék közötti kis rések tisztítására.

 

19 fürdőszobai hulladékmentes alternatíva

 

Hajápolás

1.) A hagyományos sampon helyett legközelebb próbáld ki a szilárd sampont! Míg az előbbi amellett, hogy műanyag flakonban kapható, valószínűleg tartalmaz olyan anyagokat, amelyek fokozhatják az allergizáló eredményt, irritálóak, egészségügyi kockázatot jelentenek (pl. rákkeltő hatásúak), vagy éppen károsak az élővizekre. Ilyenek például a kőolajszármazékok, a parabének, a szilikon, vagy az agresszív zsíroldó tenzidek.

A szilárd sampont ezekkel szemben műanyagmentes csomagolásban tudod beszerezni, használata pedig legalább annyira egyszerű, mint az eddig megszokott samponodnak. A hajmosás után még csak ecetes, vagy citromsavas öblítésre sincs szükség, mint a samponszappanok esetében. Emellett sok esetben a balzsam és egyéb extra hajápoló szerek is elhagyhatóak a segítségével.
Ajánlott cikk a témában: Szilárd sampon vagy samponszappan – melyiket válasszam?

fleur de lin szilárd sampon csomagolása

2.) Amennyiben elhasználódott a műanyag hajkeféd vagy fésűd, a következő beszerzésekor válassz fa fésűt, vagy természetes sörtéjű hajkefét.

zero waste fa hajkefék

Arcápolás

Az arcbőr az egyik legláthatóbb bőrfelületünk, ezért természetes, ha óvni szeretnéd. Ezt az igényt kielégítve, a márkák rengeteg készítményt kínálnak a különböző problémákra, így többek között vízhiányos, száraz, vagy pattanásra hajlamos bőrre is. Természetesen ezeknek a termékeknek is vannak környezetbarát alternatívái, de akár te is könnyedén készíthetsz arctisztítót, vagy arcradírt otthon. A témában már írtam korábban: ebben a cikkben a kávézaccot vettem alapanyagul, ebben pedig a teafaolajat.

1.) Arctisztításhoz bátran használj szappant: ha zsíros, gyulladásra hajlamos a bőröd, válassz teafás szappant; ha pattanásos körömvirágos szappant vagy fekete szappant; ha érzékeny, az olívaolajos szappant javaslom.

fekete szappan

2.) Sminklemosásra és a szennyeződések eltávolítására a micellás víz helyett kiválóak a hidegen sajtolt olajak, például a mandulaolaj.

3.) A fent említett olajakat egyszer használatos vattakorongok helyett mosható arctisztító párnák segítségével vidd fel a bőrödre.

arctisztító sminklemosó korongok vatta helyett

4.) Arcápolási rutinod részeként bátran iktass be egy kis extra ápolásért aromavizet, vagy sheavajhabot.

aromavíz virágvíz

5.) Ha figyelmesen elolvasod, a műanyagba zárt bolti ajakápolók alapanyagai között megtalálhatóak például kőolajszármazékok. Biztos vagy benne, hogy erre van szüksége az ajkaidnak? Bátran válassz legközelebb natúr termékeket, pl. jojobaolajas ajakápolót. Ráadásul a fém tégelyt, melyben megtalálod, te magad is felhasználhatod másra, de ha nincs rá szükséged, 100%-ban újrahasznosíthatóak.

jojobaolajos ajakápoló

Fogápolás

1.) Tudtad, hogy a nem újrahasznosítható műanyag fogkefék – más műanyagokhoz hasonlóan – soha nem bomlanak le teljesen? Többek között emiatt is tedd le a voksod legközelebb inkább a fa fogkefékre, ezek ugyanis fenntartható fából készülnek, így élettartamuk végén komposztálhatóak. Megtalálod nálunk gyermek méretben is.

műanyag fogkefe helyett fa

2.) A fogkrémeket műanyag tubusokban forgalmazzák, melyek sajnos – a fogkeféhez hasonlóan – nem újrahasznosíthatóak. Válassz helyettük inkább üvegbe zárt, természetes fogkrémet, melyek fluorid- és hulladékszegény alternatívái a tubusos fogkrémnek. Utazáshoz pedig a fogtablettát ajánlom figyelmedbe.

természetes összetevőjű fluoridmentes fogkrém

3.) A bolti szájvízre is tudok környezetbarát alternatívát javasolni neked: 2 csepp teafaolajat keverj el 1 csésze vízzel, és töltsd egy üvegbe. Használd öblögetésre minden fogmosás után, de fokozottan ügyelj rá, hogy ne nyeld le a keveréket.
Inkább készen szereznéd be? A gyógynövényes szájvíz-esszenciával 130 liternek megfelelő szájvizet tudsz egyetlen tégellyel a fürdő polcára helyezni.

4.) A fogselymek is műanyag alapúak, melyek a műanyag fogkefékhez hasonlóan nem hasznosíthatóak, csak a kommunális kukába dobhatod ki azokat.
Válassz helyettük inkább 100% lebomló, vegyszermentes, természetes fogselymet. Anyaga ízesítés nélküli, méhviasszal bevont természetes selyem. Ráadásul anyaga puhább, mint a műanyagból készült fogselyem, így érzékeny ínyűek is használhatják.
Ha szeretnél hozzá újratölthető tokot használni, ez a bükkfa fogselyem tároló nagy kedvenced lesz hosszú évekre.

 

Testápolás

1.) Hasonlóan az arcápoláshoz, ebben az esetben is bátran nyúlj a natúr, kézműves szappanok után, a műanyag flakonos tusfürdőkkel szemben. Kifejezetten az intim területek tisztításához, ápolásához és az ideális flóra egyensúlyban tartásához használhatsz például intim szappant.

natúr kézműves szappan

2.) A testápolókat és kézkrémeket sem kell mellőznöd: a shea vajas kéz- és testápoló például kiváló megoldás lehet, ha száraz a bőröd.

műanyag flakonos testápolók és kézkrémek helyett zero waste kozmetikum

3.) A rendszeres tisztálkodás és szőrtelenítés ugyan segít megelőzni a nemkívánatos testszag kialakulását, azonban természetes, ha szükséged van dezodorra. A boltokban kapható izzadásgátlók gyakran tartalmaznak például parabént, mesterséges szín- és illatanyagokat, vagy kőolajszármazékokat. Ezzel szemben a krémdezodorok természetes összetevőkből állnak, melyek nem gátolják meg az izzadást, csupán semlegesítik annak illatát azáltal, hogy nem engedik elszaporodni a kellemetlen szagokat okozó baktériumokat.

természetes krémdezodor

4.) A nemkívánatos szőrszálak eltávolítására több lehetőség közül is választhatsz, azonban most kifejezetten a borotvát emelném ki. Az egyszer használatos műanyag borotvát a következő vásárláskor kiválthatod hagyományos borotvával, ami akár életed végéig is elkísérhet az eldobható társaival szemben.

műanyag eldobható borotva helyett fém borotva

5.) Amennyiben használsz körömkefét, a műanyag kefe helyett legközelebb választhatsz növényi rostból és fából készül körömkefét, ami élettartama végén komposztálható.

fa körömkefe természetes sörtével

A menstruáció

1.) Egy nő élete során nagyjából 750-800.000 forintot költ el egyszer használatos intimhigiéniás eszközökre, tamponokra és betétekre. A probléma nem csak az ezekre kiadott összeggel van, hanem az ezekből keletkező hulladék mennyiségével és egészségügyi kockázataival is. De erre is van már hulladékmentes megoldás: választhatsz intimkelyhet vagy moshatót betétet.
Ajánlott cikk a témában: Hogyan válaszd ki a neked megfelelő intimkelyhet?

mosható betétek

Egyéb fürdőszobai eszközök

1.) A műanyag WC keféket nem lehet újrahasznosítani, így azok hulladéklerakóra, vagy égetőbe kerülnek, szemben a fa kefékkel, melyek nem csak tartósak, hanem komposztálhatóak is élettartamuk végén.

2.) A műanyag csomagolású WC-papírok helyett választhatsz újrahasznosított papírból készült, papírdobozos alternatívát.

fóliamentes műanyagmentes wc papír

3.) Mondj nemet a fültisztító pálcikákra! A szakemberek szerint sem jó dolog, ha fültisztító pálcikát használsz a füleid tisztántartására, azonban ha mégis úgy érzed, hogy nem tudod mellőzni, válaszd inkább a műanyagmentes alternatívát. Amennyiben kozmetikai célra használnád, arctisztító párnával, vagy egy nedves törölköző sarkával is tudod korrigálni, eltávolítani a sminked.

 

A listát végigolvasva láthatod, hogy szinte minden eszközre könnyedén találhatsz hulladékszegény alternatívát, azonban mielőtt bármire is beruházol, alaposan gondold végig, hogy valóban szükséged van-e rá. Legyen szem előtt a (cikk elején említett) listád, és kerüld el az olyan termékek vásárlását – még ha zero waste is – amelyeket tudod, hogy úgysem használnál!

Amennyiben pedig lehetőséged van rá, készítsd el saját magad a kozmetikumaidat! Hidd el ezzel is rengeteget tehetsz bolygónkért.

 

Kiegészítenéd a listát? Kérdésed van, vagy megosztanád a tapasztalataidat? Bátran írd meg itt a cikk alatt hozzászólásban!

Nekilátnál a fürdőszobai hulladékcsökkentésnek és szeretnéd jól csinálni? Ötleted sincs mik azok az összetevők, amiket jobb lenne elkerülni a kozmetikumokban?

Akkor nézd meg a több mint 1 órás előadásomat a témáról, kattints ide: Zero waste fürdőszoba előadás.

zero waste fürdőszoba előadás
0 0 votes
Article Rating