Barion Pixel

Napjainkban a műanyag hulladék jelenti az egyik legsúlyosabb globális problémát. A környezetvédő szakemberek és aktivisták évről-évre egyre hangosabban kongatják a vészharangokat, továbbá számos dokumentumfilm bizonyítja, hogy komoly bajok származhatnak abból, ha nem kezdjük el sürgősen megváltoztatni a szokásainkat.
A Műanyagmentes Július (Plastic Free July) kezdeményezés 2011-ben Ausztráliából indult el, hogy felhívja erre, valamint az egyszer használatos műanyagok környezetkárosító hatásaira a figyelmet, s azóta az egész világon elterjedt: csak tavaly 170 országból megközelítőleg 120 millió ember vett részt benne.

Mindenki használ eldobható műanyagot, ki többet, ki kevesebbet: csak egy nejlonszatyor a kisboltban, egy műanyag villa a kínai büfében, vagy egy palackozott víz a vasútállomáson. A Műanyagmentes Július ráébreszt minket arra, hogy ennek a globális problémának mi magunk is okozói vagyunk, de éppen ezért rengeteget tehetünk ellene.

Mi lehetne hát jobb kezdeti lépés a hulladékmentes életmód felé, mint részt venni ebben a kihívásban? Most rengetegen lesznek majd, akik fogják a kezed és vezetnek, hogy ne egyedül kelljen megtenned az első lépéseket; vagy hogy ne magadban bolyongj, ha útközben valahol elakadsz. Így sokkal könnyebb lehet, ugye?

Azt javasoljuk tehát, ne gondolkozz rajta túl sokat, inkább vágj bele, hiszen:

  • Megtapasztalod, mennyi műanyaggal találkozol, illetve milyen sok műanyagot használsz egy átlagos napon a leghétköznapibb pillanatokban is (ez várhatóan téged is meglep majd).
  • Rádöbbensz, hogy mennyi mindennel tudod az egyszer (vagy párszor) használatos műanyag eszközeidet helyettesíteni, így szép lassan kiszorítod a mindennapjaidból őket, kevesebb műanyagot vásárolsz majd.
  • A mindennapjaidba beépül a környezettudatos, jól átgondolt vásárlás.
  • Csökkentheted az ökológiai lábnyomodat, a folyókba és tengerekbe kerülő műanyagok mennyiségét; továbbá az elégetésre, valamint lerakásra kerülő műanyag hulladékaid mennyiségét.
  • A hónap végére – legjobb esetben – annyira eltávolodsz a műanyagok többségétől, hogy később sem térsz már vissza hozzájuk.
  • Nem utolsósorban felhívod mások figyelmét erre a komoly, globális problémára azzal, hogy példát mutatsz, s ezzel elindítod őket egy új irányba.

Menetközben semmiképp ne keseredj el (és főleg ne add fel!), ha nem folytatsz rögtön tökéletes műanyagmentes életmódot!
Nem az a cél, hogy a négy sarkából kirántsd az életed, s egyetlen hónap leforgása alatt egy teljesen újba kezdj bele, hanem hogy megismerd a műanyagmentes lehetőségeket és elindulj a változás útján.

 

Szóval mutass példát, mi pedig adunk 32 tippet, hogy könnyebben menjen ez a hónap!


Étkezés, konyha, vásárlás

1.) Kerüld a feleslegesen műanyagba csomagolt zöldségeket, gyümölcsöket, édességeket. Térj át helyettük szezonális és helyi zöldségekre, gyümölcsökre, s szerezd be őket a piacon, illetve készítsd el a nassolnivalókat otthon!

 

2.) Amiből csak lehet, válaszd inkább az üveges, fém vagy papírcsomagolású verziót.

3.) Mondj nemet a szívószálra, az eldobható poharakra, tányérokra és evőeszközökre.

4.) A július meleg hónap, a folyadékpótlásra ilyenkor fokozottan oda kell figyelned. Hogy elkerüld a műanyag palackos ásványvizek vásárlását, mindig legyen nálad a kulacsod!

 

5.) Kérd az ebéded a saját dobozodba, és minimalizáld az ételrendelést!

6.) Készítsd el te magad a popcornt, és hagyd el a boltit, hiszen amellett, hogy ez utóbbi jóval egészségtelenebb, rengeteg felesleges csomagolásba is van bújtatva.

7.) Válts inkább szódásszifonra, ha szénsavas vízre vágysz.

8.) Dobozos, illetve csomagolt jégkrém helyett egyél gombócos fagyit! Ha teheted, szigorúan tölcsérben, műanyag kiskanál nélkül.

9.) Mondj nemet a csomagolt pékárura, kenyérre, és vidd magaddal a saját vászonszatyraidat ezek vásárlásához.

 

10.) Mondj nemet a háztartási- és alufóliára. Használj helyette textil vagy méhviaszos kendőt.

 

11.) Amennyiben elfogyott a konyhai papírtörlőd, legközelebb válassz mosható törlőkendőt helyette.

12.) Hagyd el a nejlonszatyrokat, és mindig legyen nálad vászontáska!

13.) Ha le tudsz róla mondani, akkor inkább ne rágózz!

14.) Filteres tea helyett vásárolj szálas teát a saját tárolódba, vagy papír csomagolásban.

15.) Tarts húsmentes napokat, de ha nem állsz erre még készen, vásárolj hentesnél és kerüld a műanyag tálcás, előre csomagolt húsokat, felvágottakat, helyette kérd saját tárolódba.

16.) Ha meg tudod tenni, kerüld a dobozos és műanyag palackos tejet, kérd inkább a saját tárolódba, vagy készíts magadnak otthoni növényi (tej)italt.

17.) Amit csak tudsz, tárolj üvegekben vagy fém dobozokban. Azonban az eddig használt műanyagokat semmiképp ne dobd ki!

18.) Ne vásárolj több műanyag mosogatószivacsot, használj helyette inkább luffa szivacsot, vagy fa mosogatókefét.

 

19.) Komposztálj és gyűjtsd szelektíven a hulladékot!

 

Higiénia, zuhanyzás, fürdőszoba

20.) Ints búcsút a műanyagflakonos tusfürdőknek, samponoknak. Tedd le a voksod a műanyagmentes és bőrbarát alternatívákra, mint a szilárd sampon vagy a kézműves szappanok.

 

21.) Kerüld a szintén műanyag flakonokba és dobozokba rejtett testápolókat, ajakápolókat és dezodorokat, válassz inkább alumínium, vagy üveg tégelyes natúr testápolót, ajakápolót és izzadásgátlót.

22.) Kerüld a műanyag mikrogyöngyöket tartalmazó bőrradírokat, és készíts saját magad házi bőrradírt, például kávézaccból.

 

23.) Ne vásárolj többé műanyagból készült zuhanyzó szivacsot, használj helyette inkább luffa fürdőszivacsot!

24.) Mondj nemet a tubusos fogkrémekre, használj helyettük üveges, természetes fogkrémet.

25.) Ha teheted és éppen esedékes, váltsd le a műanyag fogkefédet természetes alapanyagokból készült fogkefére. Viszont az eddigit se dobd ki, használd takarításhoz a kisebb és nehezen elérhető helyek tisztítására.

 

26.) Mellőzd az egyszer használatos borotvát,és ha elfogyott, inkább válts klasszikus borotvára.

 

27.) Hagyd el a műanyag flakonos, környezetterhelő anyagokat tartalmazó tisztítószereket, és használj természetes alternatívákat a fürdőszobádban. Ha nem tudod hogyan fogj neki, ebben a cikkünkben segítünk: Vegyszermentes takarítás zero waste módra.

28.) Amennyiben kisbabád van, tégy próbát a mosható pelenka használatával.

Ha komolyabban foglalkoztat a zero waste fürdőszoba elérése, további tippeket ebben a cikkünkben találsz: 19 zero waste tipp a hulladékmentes fürdőszobához.

 

Ajándék, szórakozás, iroda

29.) Tárgyi ajándékok helyett adj élményt születésnapra, a bulikon pedig inkább mondj nemet a lufikra és konfettikre.

30.) Műanyag gyermekjátékok helyett vásárolj fa játékokat. Ha teheted, tömörfából készültet vásárolj, ami legyen vagy natúr, vagy természetes lakkal kezelt, hogy ki tudd zárni annak esélyét, hogy az illékony szerves vegyületek egészségügyi kockázatot jelentsenek.

31.) Használd, amid van! A környezettudatosság útján számos csodaszép zöld alternatíva fog szembejönni veled, az új termékek beszerzése helyett azonban inkább használd, amid van. Majd ha az elkopott, végleg tönkrement, akkor lépj a vásárlás útjára. Ez esetben pedig – amennyiben lehetséges – vásárolj használtan: ne csak ruhákat, akár bútorokat is. Ezzel amellett, hogy véded a környezted, még pénzt is spórolhatsz magadnak.

32.) Csökkentsd a műanyag irodaszerek vásárlását, de ha mindenképp szükséges egy-egy új írószert vagy eszközt beszerezned, válassz környezetbarát termékeket: például fa tollat vagy fából és természetes sörtékből készült laptop tisztító kefét.

 

Amennyiben elhatároztad, hogy vállalod a Műanyagmentes Július kihívást, de nem tudod, vagy nem szeretnéd követni a lista minden pontját, még elkönyvelheted sikerként a hónapot, hiszen a felsorolásban szerepelnek drasztikusabb, hosszútávra célzott váltások is.

Ha menetközben úgy érzed, nem állsz még készen valamire, ne erőltesd, és semmiképp se csüggedj, hiszen a változás nem megy egyik napról a másikra!

Amennyiben többet szeretnél hulladékmentes témában olvasni, vagy kevesled a fenti listán található lépéseket, nézz körül a blogon, de kereshetsz célzottan a műanyagmentes kategória írásai között is.

Belevágnál, de kérdéseid, aggályaid vannak? Már „kipipáltál” egy vagy több Plastic Free July-t, és megosztanád tapasztalataidat? Bátran tedd meg hozzászólásban, hátha segítesz ezzel másoknak is!

 

KAPCSOLÓDÓ TERMÉKEK

LoofCo luffa szivacs mosogatáshoz

(59 vásárlói értékelés)

1190 Ft

Mosogatókefe – dörzsi

(39 vásárlói értékelés)

1290 Ft

Mosogatószappan

(3 vásárlói értékelés)

1190 Ft

Fleur De Lin szilárd sampon

(106 vásárlói értékelés)

3590 Ft

Mühle hagyományos zárt fésűs, krómozott biztonsági borotva

(39 vásárlói értékelés)

11890 Ft

Méhviaszos kendő – kis méret

(2 vásárlói értékelés)

820 Ft

Vászonzsák csomag

(47 vásárlói értékelés)

3990 Ft

Equa üvegkulacs – 5,5 dl, Urban Jungle Magnolia

(3 vásárlói értékelés)

5290 Ft

Fa fogkefe – felnőtt méret

(42 vásárlói értékelés)

2590 Ft

Borza krémdezodor cink-oxiddal – citromfű, 45 ml

(40 vásárlói értékelés)

1050 Ft

Borza ajakápoló jojoba olajjal, 25 ml

(15 vásárlói értékelés)

870 Ft

Napvirág fogkrém – fahéjas citrom, 60 g

(19 vásárlói értékelés)

2790 Ft

Borza gyógynövényes szappan teafa olajjal – 100 g

(32 vásárlói értékelés)

1050 Ft

Borza kéz- és testápoló sheavajjal – levendulás körömvirágos kamillás, 75 ml

(8 vásárlói értékelés)

1050 Ft

Laptop tisztító kefe

4190 Ft