Mindenki szeret enni!

Ezzel az állítással nem igazán tudunk és akarunk vitába szállni, és a média is köszöni, remekül megél ebből a létfenntartó, élvezetes szokásunkból. Rengeteg főzős műsor, szakácskönyv és újság van a piacon, mi pedig sokszor éhesen, néha szó szerint csorgatjuk ezekre a nyálunkat, majd ha nincs időnk otthon főzni, már rohanunk is a legközelebbi (gyors)étterembe, hogy jóllakjunk… vagy megemeljük a telefont, hogy házhoz rendeljük a megkívánt fogást.

A gyorséttermekben kapható ételek többsége nem csak az egészségünkre és a pénztárcánkra nézve lehet hátrányos, hanem a környezetünkre is, hiszen mind az előállításuk, mind pedig a csomagolásuk erősen környezetterhelő.

De nem csak a gyorséttermekben elfogyasztható ételek szervírozásával, hanem a házhozszállítással is akadnak problémák, ugyanis a legtöbb esetben plusz alufóliába, vagy folpackba vannak becsomagolva a fogások, majd a biztonság kedvéért még egy eldobható (legtöbbször műanyag) szatyorba is belehelyezik őket. Ezután autóval hozzák el az ajtónkig a rendelésünket, ami szintén felesleges környezetterheléssel jár.

Mint már biztosan rengeteg helyen hallottad vagy olvastad, napjainkban a műanyag hulladék jelenti az egyik legsúlyosabb globális problémát. A környezetvédő szakemberek és aktivisták évről-évre egyre hangosabban kongatják a vészharangokat, továbbá számos dokumentumfilm bizonyítja, hogy komoly bajok származhatnak abból, ha nem kezdjük el sürgősen megváltoztatni a szokásainkat.

Nem titok, hogy a tengerekbe vagy óceánokba kerülő műanyag hulladékok jelentős részét az egyszer használatos hulladékok teszik ki. Ilyenek például a műanyag szívószálak, poharak és fedelek, az eldobható evőeszközök, továbbá a PET-palackok, vagy a műanyag- és polisztirolhab csomagolók.

A műanyag környezetre gyakorolt hatása többféle lehet: élőhelyeket pusztíthat, alternatív élőhelyet és táptalajt biztosíthat az élőlények megtelepedéséhez, valamint az állatok lenyelhetik a műanyagokat.

Olvass tovább a témában:

Azzal, hogy milyen ételeket fogyasztasz és mennyit eszel bizonyos élelmiszerekből, rengeteget tehetsz a klímaváltozás elleni küzdelemben. Természetesen attól még a zero waste felé vezető útra léphetsz, ha néha elfogyasztasz egy-egy ebédet a gyorsétteremben, vagy időnként házhoz rendeled a pizzád.

 

Kiváló kezdeti lépés lehet, ha az alábbi 7 tippünket a jövőben fontolóra veszed, hiszen ezekkel az apróságokkal rengeteget tehetsz az élhetőbb jövőért.

 

1.) Fogyaszd el az ételt helyben!

Amennyiben teheted, ne kérd elvitelre vagy házhozszállítással az ételedet, hanem fogyaszd el az étteremben. Ennek az a nagyon egyszerű oka van, hogy így elkerülheted a felesleges műanyag és egyéb hulladékokat.

 

2.) Vidd magaddal a saját tárolóedényedet!

Tudjuk, hogy vannak olyan alkalmak, amikor nincs időd kényelmesen megenni az ételt az étteremben. Ilyen esetekben kérd, hogy a saját edényedbe tegyék el azt.

Előfordulhat, hogy ezt egy-egy étterem nem teszi majd meg, ezért remek ötlet lehet, ha vezetsz egy listát azokról a helyekről, ahol szívesen kiszolgálnak saját dobozba is.

3.) Mondj határozott NEM-et az egyszer használatos, eldobható műanyagokra!

Amennyiben lehetséges, az a legszerencsésebb, ha egyáltalán nem kérsz műanyag pohárba üdítőitalt, azonban, ha mégis megkívánsz egy pohárral, hidd el, hogy a műanyag fedő, valamint a szívószál nélkül is el tudod fogyasztani azt. Ha mégsem tudsz lemondani a szívószálról, használj mosható, újrahasználható verziót belőle. A műanyag evőeszközöket pedig remekül tudod pótolni, ha viszel magaddal az otthoni evőeszközökből, vagy beszerzel egy kanálgépet direkt erre a célra.

4.) Kérj „valódi” poharat!

Ha rendszeresen kávézol, mondj nemet az eldobható poharakra: adj magadnak öt perc kávészünetet, és kérd a kávét porcelán pohárba. Ha pedig mégis el kell rohannod, készülj termosszal!

5.) Házhozszállításkor válassz olyan éttermet, ahol tudod, hogy környezetbarát csomagolást használnak!

Nézz utána és érdeklődj, hogy mely éttermek használnak környezetbarát csomagolást házhozszállításkor, s legközelebb válassz ezeknek a helyeknek a kínálatából. Fontos szempont lehet a döntésnél az is, ha kiszállításkor autó helyett biciklivel érkezik a futár, hiszen így a felesleges szén-dioxid-kibocsátás is csökkenthető. Apróságnak tűnhet, de pizzarendeléskor kérd, hogy a kis műanyagot ne tegyék az ételed közepére.

 

6.) Vállalj felelősséget a hulladékodért!

Ha minden igyekezeted ellenére mégis felesleges csomagolásban kapod az ételed, vállalj felelősséget a hulladékodért: ha lehetséges komposztáld a papírt és szelektáld a műanyagokat.

 

7.) Csökkentsd az éttermi étkezéseid számát, illetve fogyassz kevesebb húst!

Ha hetente legalább öt alkalommal étteremben ebédelsz, vagy ételt rendelsz, igyekezz ezek számát szépen lassan csökkenteni, és főzz te magad otthon.

Persze tudjuk, hogy a hétköznapi rohanásban nem mindig van erre lehetőség, de egy kis odafigyeléssel hamar szokássá válhat majd. Nem beszélve arról, hogy így pontosan tudni fogod, mi kerül a tányérodra.

Emellett tarts minél több hús- és tejmentes napot! A húsfogyasztás csökkentése mellett számtalan érvet tudunk felsorolni. Ebben a cikkben például arról is írtunk, hogy az édesvízkészlet 70%-kát jelenleg a világ mezőgazdasága használja fel, amelynek egyharmada kizárólag az állattenyésztésre megy el. (De ez csak egy a sok közül.)

Egy-egy vegetáriánus vagy vegán fogás rendkívül gyorsan elkészül, így akár a hétköznapi hajtásban is könnyedén összedobhatsz egy fenséges ebédet másnapra.

 

Inspirálj másokat is, és mesélj kommentben a tapasztalataidról, vagy adj plusz ötleteket, tippeket, amik neked segítenek a hulladékcsökkentésben.

KAPCSOLÓDÓ TERMÉKEK

  • Méhviaszos kendő, kis

    Értékelés:
    (4)
    Méret: kis méret
    990 Ft
    KosárbaRészletek
  • Kanálgép konzervnyitóval

    Értékelés:
    (17)
    Kiszerelés: 4 részes, konzervnyitóval
    2.590 Ft
    KosárbaRészletek
  • Csatos üveg 0,5 liter

    Értékelés:
    (5)
    Kiszerelés: 0,5 liter
    1.790 Ft
    KosárbaRészletek
  • 0 0 votes
    Article Rating