A hulladékcsökkentésre, környezettudatosabb életmódra való törekvés egy olyan út, amely során rengeteget tanulhatunk magunkról. Ráadásul azáltal, hogy merjük megkérdőjelezni, felülvizsgálni és átformálni a korábbi szokásainkat, döntéseinket, azt is tisztábban láthatjuk, hogyan vagyunk jelen a kapcsolatainkban.

Az egyik legjobb példát erre azok a helyzetek jelentik, amikor nemet kell mondanunk valamire, vállalva egy esetleges konfliktus lehetőségét is. A bűvös, elsőre ijesztőnek tűnő, ám annál hasznosabb „nem” szócska ugyanis önmagában is képes arra, hogy egészen új felismeréseket hozzon az életünkbe.

Nemből jeles

Legelőször is talán azt, hogy olykor mennyire nehéz kimondani. Sokan vagyunk, akikből már annak az elképzelése is szorongást vált ki, hogy élesben is többször ki kell mondaniuk a júliusok mottóját („Köszönöm, nem kérek zacskót!”).

Nemet mondani ugyanis a legtöbben nem szeretünk, és ennek elég nagy részben az az oka, hogy életünk során viszonylag kevés alkalmunk adódik arra, hogy gyakoroljuk. Gyerekkorunkban jobbára azt tanuljuk meg, hogy egy jó gyerek megeszi, ami a tányérján van, puszit ad a nagyinak (akkor is, ha nem akar), és hang nélkül kiugrik a homokozóból, ha eljött az indulás ideje. Pedig felnőttként sokkal könnyebb dolgunk lenne, ha az iskolában a nyelvtan és matek mellett arról is tanulnánk, miért fontos időnként nemet mondani, és pontosan hogyan is kell azt csinálni.

Egy körültekintően megfogalmazott és kimondott „nem” ugyanis a személyes határaink védelmének egyik legjobb eszköze. A határok abban segítenek minket, hogy kifejezhessük és megélhessük a számunkra fontos értékeket, érzéseket a kapcsolatainkon belül is. Ebbe pedig időnként az is beletartozik, hogy nemet mondunk bizonyos dolgokra.

Miért olyan nehéz?

Az, ha ez nehezen megy, sokszor abban az érzésben gyökerezik, hogy félünk attól, hogy magunkra haragítjuk a másikat, rossz benyomást teszünk rá, elveszítjük a szeretetét, a bizalmát, vagy akár magát a kapcsolatot is. Egy zacskó visszautasítása persze valószínűleg nem jár ilyen drasztikus következményekkel, ám a baráti, családi kapcsolatainkban sok konfliktushelyzetet eredményezhet egy életmódváltás.

Ha környezettudatosabb döntések mellett kötelezzük el magunkat, lényegében már az első lépések során gyakoroljuk a nemet mondást, legalábbis önmagunkkal szemben. Nem vásárolunk meg bizonyos dolgokat, nem csábulunk el olyan kísértések láttán, amiket korábban biztosan nem tagadtunk volna meg magunktól. Ez sem egyszerű, ráadásul társaságban eredményezhet egy kis csipkelődést is („És akkor gondolom, ha nem veszel Nutellát, repülni sem fogsz soha többé, vagy autóba ülni, ugye?!”). És még ennél is nehezebb dolgunk van, ha azoknak kell nyíltan nemet mondanunk, akiket szeretünk.

Amikor eggyel nő a tét

Az ismerőseim között szép számmal akadnak olyanok, akik igyekeznek egyre tudatosabb döntéseket hozni. Kerülik a felesleges csomagolást, a szükségtelen dolgok felhalmozását, és egyáltalán, arra törekszenek, hogy az életmódjuk a lehető legkevésbé terhelje meg a környezetet. Ki itt, ki ott tart ezen az úton, de ez nem is baj, hiszen a lényeg az, hogy ki-ki a saját tempójában, de halad rajta.

Szinte mindegyikük története ugyanúgy kezdődött: előbb az agyoncsomagolt holmik helyett kerestek más megoldást, aztán fokozatosan „emelték a tétet”, és megpróbálták a beszerzéseiket is úgy alakítani, hogy ne termeljenek fölöslegesen szemetet, illetve újabb lomokat.

A statisztikában viszonylag ritka a 100%-os arány, az említett ismerőseim között viszont egyetlenegy sincs, aki ne került volna már konfliktusba az életmódváltása során. A leggyakrabban arról mesélnek, mennyire nehéz kezelni azt, amikor a családtagok, barátok, kollégák többszöri kérés ellenére sem veszik figyelembe, ha valamit nem szeretnének.

Komolyan nem érti, hogy NEM?

Van közöttük, akinek a munkahelyi asztalán landol rendszeresen valami kedves gesztusnak szánt, de agyoncsomagolt édesség, apró mütyür. Akad olyan is, aki kisgyerekes szülőként szeretné az első éveket kevesebb olyan „cuccal” átvészelni, amit a picik egyébként is tizenöt perc alatt megunnak/kinőnek, aztán nincs hová továbbadniuk. A „jó lesz az valamire” holmik azonban egyre csak érkeznek, nekik pedig lassan az arcukra fagy a mosoly.

Ezek a helyzetek azért is nehezek, mert az ajándékozót tényleg jó szándék vezérli. Segíteni szeretne, vagy kimutatni a szeretetét, az általa ismert legjobb módon. Ezért is érzik magukat ilyenkor sokan csapdahelyzetben: most tényleg bántsuk meg azt, aki csak kedves akart lenni?

Megbántanunk természetesen senkit nem kell. Sőt, éppen azért érdemes ezekről a helyzetekről beszélgetést kezdeményeznünk, hogy ne sodorják veszélybe a kapcsolatot.

Köszi, de tényleg ne

A legtöbben ugyanis azért félünk a fentiekhez hasonló szituációkban kereken nemet mondani, mert attól tartunk, annak a jó viszony látná kárát. A kapcsolat azonban sokszor éppen akkor mérgesedhet el igazán, ha a határainkat nem csak a másik fél, de mi is figyelmen kívül hagyjuk.

Ha elfogadjuk az újabb cuccot, sőt, a békesség érdekében szépen meg is köszönjük, miközben határozottan jeleztük korábban, hogy nem kérjük, azt gondolhatjuk, oké, most még lenyeljük a keserű pirulát. És később újra és újra, valahányszor belebotlunk a fölösleges dologba a lakásunkban. Majd ismét, amikor a következő, jó szívvel adott, de számunkra hasznavehetetlen holmit átvesszük.

Nem tűnik nagy dolognak, de egészen apróságok is azzá válhatnak, ha idővel összeadódnak. A nagy dolgok pedig már elegendőek ahhoz, hogy éket verjenek barátok, családtagok közé is: a feszültség más konfliktusokban bukhat ki, a látogatások megritkulhatnak – miközben egy kellő időben, megfelelően kimondott „nem”-mel mindezt megelőzhetjük.

Hogyan mondj nemet?

Első lépésként azzal érdemes kezdeni, hogy végiggondolod, melyek azok a helyzetek, ahol szükség lehet erre a bizonyos szóra. Mi az, amiről úgy érzed, esetleg túl sok, vagy kellemetlen érzéseket ébreszt benned? Mi az, amit a jövőben szeretnél elkerülni (például felesleges csomagolás, tárgyak stb.)?

Ha megvan a válasz, a „nem” kimondásában az alábbiak segíthetnek:

1.) Légy kedves, de határozott!

Fontos, hogy tudd: jogod van nemet mondani, nem csak egy zacskóra vagy egy szívószálra, de akár egy ajándékra is. Mondd ki bátran, mi az, amin változtatni szeretnél, és igyekezz úgy fogalmazni, ahogy te is szívesen vennéd másoktól.

2.) Magyarázni ér, de magyarázkodni nem szükséges.

A kapcsolat jellegétől függően persze, de nyugodtan indokold meg, miért mondasz nemet az adott dologra. Hosszú és bonyolult, mentegetőzésbe hajló magyarázkodásba azonban inkább ne menj bele: azt a benyomást keltheti, hogy bizonytalan vagy a döntésedben.

3.) Beszélgessetek!

Ha a hely és az idő alkalmas, és a másik érdeklődik a döntésed oka felől, beszélgessetek egy kicsit! Akár vissza is kérdezhetsz, ő hogyan gondolkodik erről a témáról. Ez mindkettőtöknek jó alkalom arra, hogy más szempontokat is megismerjetek, és jobban megértsétek egymást.

Többszörös visszaesők

Egyszerűbb esetben a fenti lépések meg is oldják a problémát – egyszerű esetből azonban viszonylag kevés van. Annál több akad azokból, akiknek úgy tűnik, hiába mondjuk el szépen és asszertíven, hogy nem kérjük, mégis megveszik-elküldik-elhozzák, amit nekünk szánnak.

Ha „többszörös visszaesőkkel” van dolgod, először is ne feledd, hogy (hacsak nem kifejezetten a határok megtartásával vannak problémáik, ami előfordul) alapvetően tényleg jót akarnak. Éppen ezért fontos, hogy kenyértörés helyett próbáljatok meg közösen dolgozni azon, hogy a jó szándék, és a szeretet jelei valóban úgy kerüljenek kifejezésre a kapcsolaton belül, ahogy az mindkettőtök számára megfelel.

A többszörös visszaesőkkel kapcsolatban segít, ha…

1.) … nem csak egyszer beszéltek a témáról.

Ha a kimondott kérésed ellenére mégis neked szánt holmikkal megpakolva érkezik a következő alkalommal is, szánj időt arra, hogy újra megbeszéljétek, miért nem szeretnéd őket elfogadni. Legyél türelmes, és értékeld a gesztust, de maradj következetes, és jelezd vissza többször, hogy sokat jelent neked, ha megérti az álláspontodat.

2.) … közösen kerestek néhány alternatívát.

Kisgyerekes szülők esetében például sokat segíthet, ha leszögezzük, hogy egy huszadik plüssnek már sajnos nem vesszük hasznát, de néhány szelet sütinek tényleg örülnénk. Így az ajándékozás öröme is megmarad, és ti is olyasmit kaptok, ami hasznos (vagy legalábbis finom). Ha a süti nem opció, megbeszélhetitek, hogy legyen valamilyen közös élmény vagy program az ajándék (mondjuk egy séta).

3.) … megerősíted abban, ha fejlődik.

Ez elsőre kicsit furcsán hangzik, de nagy lendületet tud adni annak, aki egyébként hajlamos a visszaesésre. Ha jelzed a másik számára, hogy már az apró, jó irányba történő változásokat is észreveszed és értékeled, jobban érzi majd magát az egész témával kapcsolatban, és nem úgy értékeli, hogy elveszed tőle az ajándékozás lehetőségét, hanem hogy új módokat ismerhet meg, amelyeken kifejezheti a szeretetét.

Időnként tényleg nincs semmi rossz abban, ha emlékeztetjük egymást arra, hogy nem csak egy zacskó csoki vagy egy dísztárgy lehet örömet szerző ajándék, hanem egy beszélgetés is. Egy olyan igazi, amiben merhetünk akár nemet mondani, nemet meghallani is, és aztán továbbra is szeretni egymást. Csak most már jobban.